Ha egyszer finomabb…
Mint minden nagyvárosban, úgy Torontóban is ott vannak a „multik”, akik szeretnék, hogy az itt élő emberek szinte minden pénzüket nekik adják, az ő termékeikre áldozzák. Ez természetes – nem is emelünk szót ellene. Tegyék!
Azonban az európai ember számára valahogy „elveszik a talaj”, mikor szembesül vele, hogy csak az áruk egy kisebb szegletét/részét ismeri fel, mert ezen a földrészen bizony ott van a gyártó, de a terméke egészen más, mint otthon. Ez legtöbbször érdekes szemöldökráncolásra jogosít fel; a fene érti, miért van ez, miféle termékkutatás előzte meg a dolgot, mindenesetre sokszor fogsz azzal szembesülni, hogy itt nincsenek meg az általad ismert (és keresett) termékek, és ha van is valami hasonló, akkor más íze van a dolgoknak.
Ezek tények.
Ha alapvető élelmiszerrel kezded az ittlétedet, mint például a kenyér, a felvágott, esetleg a vaj (margarin – mert olcsóbb), a tej vagy a kakaós tej, akkor rögtön az elején észre fogod venni, hogy valami másként van. Eszed a cuccot, rágod és lenyeled, és közben nem érted. Talán csak azután jössz rá, mikor befejezted.
Finomabb volt.
Nem, nem másabb – finomabb!
Ha egyszer ez az árucikk itt finomabb, mint az otthoni, akkor valaki hazudik. Hidd el: azzal fogsz majd szembesülni, hogy másodszor és harmadszor is rágod és ízleled az üres kenyeret, vagy a felvágottat, iszod a zacskós tejet, és be kell ismerned majd, hogy egészen élvezhető, kellemes ízük van!
Messziről jött ember vagy, úgyhogy tanácsom volna: az otthon maradottaknak ezt sose mondd el! Ne beszélj róla, hogy Torontóban a legolcsóbb felvágottban is van hús (nem csak mócsing, bőrke, és ki tudja, még miféle „finomságok”), hogy a tej nem vízből és valami használt kínai krétaporból tejporból van összekeverve, hanem (talán) látott tehenet (fehéret, feketét, tarkát), vagy legalábbis tehenészlányt. Ne mesélj arról se, hogy a kenyér önmagában rágva is mennyei, pedig a lehető legolcsóbbat vetted abból is!
Tudom, mit beszélek. Ha elkezded „éljenezni” az itteni cuccokat, hamar olyan ember leszel, aki „megtagadta hazáját”, és akinek minden finomabb, hiszen lenézi az otthon maradottakat – és ez senkinek sem hiányzik.
Ha egyszer tehát (majdnem) minden finomabb, akkor edd, idd, élvezd – és ne beszélj róla egyik ismerősödnek sem! Hadd higgyék, hogy ebben a városban gasztronómiai szenvedés a részed, és ostoba ötlet volt eljönnöd ide!
Enni kell
Mivel alapvetően olyan a biológiai felépítésünk, hogy képtelenek vagyunk a napfényből megfelelő minőségű és mennyiségű energiát magunkba szívni, marad a szájon át való táplálkozás, vagyis az ételek.
Azt mondom, pontosan úgy „engedd el magad”, ahogy otthon is tetted volna, mert különben azt veszed majd észre, hogy frusztrált, ideges, nyűgös vagy, ami betehető annak, hogy kevesebb csokoládét vagy cukorkát tömtél magadba, mint az átlag. Ne engedj a kísértésnek – ha otthon is felelőtlenül költekező és árakat nem figyelgető birka ember voltál, akkor tedd meg, hogy arra a pár napra/hétre, amíg bírnád, nem vetkőzöd le önmagad, és nem mutatsz más arcot! Hiszen te embernek születtél, és senki se mondja meg, hogy… (tudod).
Enni kell.
Enned kell.
Látom néha a csodálkozó arcokat a metrón vagy a buszon, miközben cipelem a hónom alatt (ez csak jelképes) a mindössze öt dolláros, óriási pizzát, amit a kutya sem vesz észre a boltban, mert annyira „szegényes” (azért ilyen olcsó, mert nem drága, reklámfelülettel ellátott, vastag dobozban árusítják, hanem kartonpapíron, lefóliázva – de igényesen), és látom az arcokat, mikor cipelem a hat dolláros, közel három kilós (kettő rendesen megtermett) pizzát a reklámfelülettel ellátott, vastag dobozban – az egyikből két ember kényelmesen jóllakik, a másikból a fele is elég ehhez. Ezek az emberek csodálkoznak, és futkározik a nyál a szájukban, de eszükbe sem jut, hogy talán érdemes lenne nyitott szemekkel bevásárolni.
Nem mindegy.
Valahogy azt érzed majd, miközben elveszed a „neves” felvágottak közül a legolcsóbbat, amit senki sem vásárol, vagy ugyanezt megteszed a kenyereknél, üdítőknél, leveseknél, tésztáknál, hogy mindenki téged figyel – mert nem értik, hogyan vagy képes azt a „szart” megenni, meginni, megvásárolni. Egyszerűen hihetetlen, hogy rajtam kívül csak a dél-amerikai csajok ácsorognak annyit az olcsóbb termékek előtt állva, és válogatva!
Van ez így.
Most kicsit segíteni szeretnék, és röviden elmondom a véleményemet a különféle, élelmiszereket árusító multikról, és ne feledd, hogy természetesen tévedhetek, hiszen nem én határozom meg, mit hol vegyél, és miből készíts ételeket! Ez a túra tehát egy olyan érdekesség lesz, amit könnyű szívvel át is ugorhatsz – és irány a torontói Rotschild, ha van ilyesmi, költekezz ott nyugodtan! Az a jó a dologban, hogy ezt otthonról úgysem látják (aztán nyöszöröghetsz a telefonban, hogy milyen drága itt az élet).
No Frills
Verhetetlen. Ezzel a szóval indítsunk.
Ez az áruházlánc körülbelül olyasmi, mint otthon a Tesco, csak itt ételek vannak becsomagolva a fóliákba és dobozokba. Ettől még rengetegen megvetik, mert olyan „mély pénztárcaszintet” tud képviselni, hogy ha régóta itt laksz, és a szomszédod véletlenül meglát, hogy ebből az egységből lépsz ki, holnaptól nem köszön.
Rengeteg jó minőségű, saját márkás árucikke van – egyszerűen fergeteges a választék! Egy egész konyhát fel tudsz szerelni, viszonylag olcsón, és a cuccok minősége sok esetben bizony vetekszik a nevesebb, márkásabb szarok minőségével. Ami nem semmi.
Ez mellett érdemes elmondani, hogy nem minden esetben jó a saját márkás termék. Időnként az ember „beleszalad” olyan ízekbe, hogy nyögve nyel, és azon morfondírozik, hogy megérte-e az a két-három dolláros spórolás.
Metro
Erőssége abban rejlik, hogy éjjel-nappal besétálhatsz, és kedvedre költekezhetsz.
Szinte minden jelentősebb kereszteződésben találni egy-egy jól felszerelt, nagy üzletet ebből a láncból, és a termékei között időnként találsz olcsóbbat is. Nem tud annyira „mélyen üzemelni”, mint a fentebb említett, de azért időnként valóban kapós lehet egy-egy hirtelen elgondolásból fele áron feléd dobott pizza, sütemény, tej, felvágott.
Előfordul a jó ár, de nem sűrűn. Azt mondom, hogy ha ilyen bolt van a közeledben, vásárolj, de tartsd nyitva a szemed – és semmi flanc! (A krumpli meg a répa itt is annyi, mint máshol.)
Loblaws
Az a fajta áruházlánc, amelyik kevés üzlettel rendelkezik, és amelyik megint csak vastagabb tollal írja ki az árait – miközben ő a No Frills-lánc tulajdonosa (és ez meglepő). Mivel egy idő után le fog esni neked is, hogy ezek ketten „haverok”, azt gondolod majd, hogy amit ott olcsón meg tudsz venni (főként a saját márkás termékeket), az itt is lesz – és megdöbbensz, hogy mennyire nem így van!
Azonban egy másik fajta saját márkát árusít, ami minőségben nem képes felvenni a versenyt a No Frills-ben látható saját márkával (erről majd egy későbbi beszámolóban), és talán nem is nagyon akarja.
Ami viszont tény: időnként jókat játszik a minden más áruházban is kapható termékek áraival, és általában szeret meglepni egy-egy akcióval, tehát érdemes figyelni, ha már bent vagy!
Food Basic
Hasonló árkategória, mint az előző lánc, itt is mindenféle élelmiszert megtalálsz a polcok között, és erőssége neki is pont abban rejlik, mint a többieknek – más és más árucikkeket ad olcsón, ezzel késztet betérésre. Nem használ saját márkás készítményeket, de előszeretettel adja a többiekét, és időnként még azon is meglepődsz, hogy nem 10-20 centet, hanem akár fél dollárt is nyersz egy-egy cikken.
Nem egy No Frills, de ha a közelében laksz, bőven kiváló (minőségben és árarányban).
Price Chopper
Szintén nem sok üzlettel rendelkező hálózat, viszont remek árakon „dolgozik”, és előnye még a saját márka. Ha belefutsz valami leárazásba, akkor az a leárazás erősebb, mint máshol, mert itt nem 10-20-30 centeket engednek, hanem néha erős dollárokat is.
Rengeteg árucikket találni olcsón, és itt ezt úgy értsd: a többihez (akár a No Frills-hez) képest is olcsón. A keleti árucikkek minőségiek, érdekesek, színesek és szagosak, bár tény, hogy az ember nem szívesen veszi le a polcról, ha nem ismeri, és mondjuk, a keksznek (többször kimosott, használt) bugyirózsaszín a színe.
A torontói Madaras Teszkó, legalábbis nekem elsőként ez jutott eszembe. Szépen csillog, nagyon édesek a sorok közt az apukák, anyukák, a kisgyerekek, jól néznek ki a húsok a pultban, és még a tej sincs kifolyatva, mint azt néha tapasztalod (itt-ott)(neveket nem mondok), de mégis: végig olyan érzésed lesz, miközben ártatlan képpel keresed a pénztárcádnak megfelelő árút, hogy itt valakinek elgurult a gyógyszere, és mindent megszorzott nulla-egész-valamennyivel. Mert kicsit a Metro kínálatához igazodnak az árak, sőt!
Azonban élménynek egyszer elmegy, hogy betérj. Később mindenkinek elmondhatod, hogy kifele menet, a pénztárnál találtál egy cukorkát, ami most rendkívüli akcióban volt kapható.
Zellers
Valahol a No Frills és a Metro közé „belőhető” egység, van belőle pár Torontóban, néha egész jól megvannak egymás mellett a Loblaws-szal vagy éppen a Metróval (ami nem csoda), máskor magányosan vár bennünket. Neki is van saját márkás terméke, amiből néhány cucc egész finom (sőt), és itt fogsz a legjobban meglepődni, mikor az áruházba lépve rögtön a ruházati osztályra érsz, és a kabátok, pólók, nadrágok és tangabugyik előtt, szemben veled csomagolt kenyerek sorakoznak, ma meglepően alacsony áron!
Itt kaphatsz az étel mellett olyan szerszámokat is, amikkel elkészíted az ételt (ez általában igaz a többiekre is, de csak korlátozottan), viszont itt, és csak itt, barátom, eldöntheted, hogy lecseréled a ruhatáradat is, vagy éppen a tévédet. Érdekes. Persze, nem találsz hűtött árut, nincsen sokféle felvágott sem, tehát nem „teljes” élelmiszerüzlet, mint azt már jeleztem, de összességében: nem egy rossz üzlet ide betérni!
Nem akarok én senkit sem rá- vagy éppen lebeszélni egyik láncról sem, mert mindegyikben van erő, potenciál (mármint a pénztárcánkra nézve), és tudjuk, hogy egyetlen nap alatt nem járhatod be az összeset, azt lesve, hol melyik árucikk az olcsóbb. Jártam már úgy, hogy megvásároltam a cuccot az egyikben, de valami másért betértem a másikba, és ott (az egyébként majdnem fél áron vásárolt finomság) még olcsóbban volt kirakva – és ettől az 50 centes, dolláros különbségtől egy kicsit gondolkodni kezdesz.
Tény viszont, hogy ebben a városban nem érdemes lenézni az olcsóbb, saját márkás termékeket, mert (és ez persze ízlés kérdése) nekem pölö jobban ízlik az az üdítő, aminek nincsen neve, mint a másik, amit otthon is iszogattam régebben (még nem térünk ki márkákra)(lesz még ételekkel foglalkozó mesélés).
Előbb természetesen meg kell ismerni, magunkénak kell érezni a várost, úgy kell benne jönnünk-mennünk, mintha otthon lennénk – és akkor tudni fogjuk, melyik buszra kell felszállnunk, melyik metróvonalon kell utaznunk, hogy elérjük azt az egységet, ahol vásárolni akarunk.
Mert a nagy láncok mellett természetesen ott vannak az igazi csemegék – a sokszor mindössze egy-egy üzlettel rendelkező „egyebek”; nemzetiségi, rasszok köré épült bevásárlóközpontok. A legtöbb persze kínai (keleti), ez tény.
Az éttermek és egyéb ínyencségek
Messziről jött turistaként persze kétszer is meggondolod, hogy megéri-e valami hangulatos nevű, távolról is kellemes kinézetű, csalogató étterembe betévedned, vagy maradj a fakanálnál és a tűzhely adta melegnél.
Néha nem értem az embereket, mikor hosszabb időt töltenek külföldön (legyen az akár tíz-húsz, esetleg még több nap), és rögtön elvesztik a realitásérzéküket, ami abban nyilvánul meg, hogy elkezdik kifele dobálni a tárcájukból a helyi pénzt, mutatván, hogy ők aztán messziről érkeztek, és bármit, kis barátom, akármit megtehetnek – mert erre az idegenség valamiért feljogosítja őket.
Láttam én akkora csomagokat cipelni magyar embereket, hogy egy pillanatra meg is sajnáltam őket (hazudok), és gondolkoztam, hogy én fizetem a taxijukat. Pedig csak egy kicsit bevásároltak, épp annyit, amennyi hétvégére kell (hűtőbe, bendőbe). És láttam olyan cigányokat (na, itt jön a kényes rész)(már úgy értem: valakinek kényes, nekem nem), tehát olyan cigányokat, akik még nemigen hallottak róla, hogy ha hosszabb ideig váratnak egy-egy irodában (mondjuk: órákat), akkor meg fogsz éhezni, és ha megéhezel, enned kell, és mindennél olcsóbb, ha otthon készítesz pár szép szendvicset, feldíszítve vajjal, felvágottal, kis paprikával, krémmel, akármivel. Olcsóbb, mintha leballagsz a drága büfébe, és veszed a kávét meg a fánkot (seggnövelő szereket).
Az éttermekkel körülbelül ugyanez a helyzet.
Te turista vagy, nem helyi lakos. A te pénzed költőpénz, ami folyamatosan fogy, miközben ezek az emberek, a torontóiak körülötted (általában) dolgoznak, és bevételük van. Én valamiért érzem a különbséget – vess meg érte!
Az egyszerű keleti étkezdék, ahol megkapod a kis adag rizsedet a feltéttel, annyian vannak, hogy első körben képes vagy elhinni: itt árverseny folyik, és az ár felett talán a minőségre is adnak – de aztán rádöbbensz, hogy ezek valamiért egymás nyakában, üres asztalokkal is megélnek, és nem fogják olcsóbban adni a pekingi kacsarügy mártásban, lepkével-t, inkább elrakják holnapra (ez utóbbi csak sejtés).
A nagy bevásárlóközpontokban pontosan olyan méretű malackodás gasztronómiai gusztusosság folyik, mint a magyarországiakban, azzal a különbséggel, hogy itt a görögök, mexikóiak, indiaiak és a kínaiak mellett a helyi, amerikai ízeket árusító hálózatok rúgnak jobban labdába. Vagy ez otthon is így van?
Mindenesetre őrült sorokat lehet találni egyes amerikai éttermek (gyorséttermek) előtt, miközben a többiek kicsit unatkoznak (a minap is megsajnáltam egy mexikói étteremlánchoz tartozó, fess egyenruhás, egyébként pakisztáninak tűnő srácot, és legalább a választékot meglestem, hátha az ácsorgásom arra késztet másokat, hogy arrafelé jöjjenek). Később részletesen beszámolok erről is, hogy miféle zabálás folyik itt napi szinten – érdekes poszt lesz!
Azzal zárom első étkezéssel kapcsolatos beszámolómat, hogy valóban nem kell megfogadnod sem a tanácsaimat, sem „jótetteimet”, ahogy irányítanálak kicsit, mert mindenki a maga veszett szerencséjének kovácsa – és sose hagyd, hogy egy blog (blogger) eltántorítson attól, hogy vadul berontsál a kedvenc éttermedbe/üzletláncodba, és ott nem 10, nem 20, de nem is 40 vagy 50 dollárt hagyj ott a pénztárnál!
Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.
Étkezz úgy, ahogy megálmodtad! Abból baj nem lehet. Maximum kicsi lesz a sámli.
Nem alacsony. Kicsi.
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
No Frills a Wilson Avenue-n (hidd el: már nem Pat a főnök!)
Metro a Sheppard Avenue és a Bathurst Street kereszteződésében
Loblaws a Bayview metróállomásnál
Food Basic a Victoria Park és a Sheppard Avenue kereszteződésében
Price Chopper a Warden Avenue-n
Longo’s a York Mills Road-on
Zellers a Bridlewood Mall-ban (Finch Avenue)
Így néz ki egy átlagos, kisebb „bevásárlóközpont” értesítőtáblája
És így néz ki, mikor rájöttél, hogy más környéken jársz
HOZZÁSZÓLÁSOK