Definíció
Pár bejegyzéssel ezelőtt meséltem kicsit a tehetősebbekről, akik itt élnek Torontóban, de nem hivalkodnak, csak ledobálják szebbnél szebb házaikat egy-egy csöndes környék csendes kis utcájába, és nap mint nap teszik a dolgukat. Ezek az emberek (családok) számunkra csodálatos, elképzelhetetlenül nagy, drága házakban/palotákban élnek. Nem szükséges irigykedni rájuk – és azt is meg fogom mondani, miért.
Mellettük ott vannak a kanadai „átlagemberek”, akik reggel ugyanúgy dolgozni járnak, mint te, és este fáradtan érkeznek haza (pont, mint te), és hétvégén molyolnak a kertben, füvet és sövényt vágnak, gereblyéznek, ültetnek és csinosítanak. Ez így helyes. Ha valaki szeret molyolni, tegye azt!
Ezek az emberek (mint nagyon sok ember Torontóban) kertes házakban laknak.
A kertes ház definíciója rém egyszerű. Vidéken ez a fajta építési stílus szinte természetes (főként kisebb településeken), így elmondhatjuk, hogy a kifejezés csak akkor érdekes, ha nagyvárosi környezetről beszélünk. Kertes ház egy városban, egy nagyvárosban, egy világvárosban olyan dolog, melyet igenis nagyon meg kell becsülni. Hiszen sok embernek rögtön a zsúfoltság, a toronyházak, bérlakások, a „fénytelen élet” jut eszébe, ha valaki megemlíti, hogy valami nagyobb városban lakik.
A torontói kertes ház definíciója: olyan, általában több szintes (eltolva akár négy szintes) épület, melyhez többségében zárható, fedett garázs is tartozik, és hatalmas, sokszor csak füvesített, de általában virágokkal, fákkal és bokrokkal díszített előkert. A torontói kertes házak körül nagyon ritka a kerítés, sokszor csak jelképes a hátsó és oldalsó szomszédok között. Az itteni kertes ház körül nem ugrál kutya, nem piszkítja az udvart, és a fű mindig zöld, mindig gondozott – mint ahogy a GOOGLE Street View szolgáltatásán is láthatod.
Innen indítunk.
Szögletes pók
Szeretjük ráfogni, hogy az amerikai kontinensen minden könnyebb, egyszerűbb, mert az első telepeseknek volt bőven tapasztalatuk az európai dolgokat illetően – tudták, hogyan kell és lehet városokat, vasutat, utakat építeni, vagy éppen meglepően jó tapasztalatokat hoztak magukkal a nagybani mezőgazdaságról (melyet ezeken a végeláthatatlan földeken nyugodtan kipróbálhattak). Éppen ezért csak serényen bólogatunk, mikor látjuk a filmekben a négyszögletes, egymásra merőleges amerikai utcákat. Ez egyrészt elképesztően „tervezett” dolog, másrészt rettentően hasznos.
Toronto pontosan olyan, amilyennek egy igazi amerikai nagyvárosnak lennie kell. Találsz itt is bőven „kacsázgató”, kanyargó utcákat, de a főbb útvonalak egymást keresztezik, és ritkán térnek el az egyenestől. Ezt a várost is vonalzókkal tervezték, és szinte csak egyeneseket húztak azon a fránya térképen.
Hogy miért jó ez?
Példának okáért a TTC (két bejegyzést találhatsz a vállalatról itt és itt) nagyon kényelmesen oldja meg az utaztatást, mert a buszoknak még kanyarogniuk sem kell, csak mennek előre, mint a bolond, és a „váltásbusz” minden nagyobb kereszteződésben ott van – merőlegesen van a vonala a másikhoz képest. Egyszerű. Ha át akarsz szállni, nem kell sokat keresgélned: leszállsz a sarki megállóban, és átsétálsz a másik sarokra, ahol utazhatsz tovább. Ennyi.
A szögletes pókhálóra hasonlító város egyik legnagyobb előnye tehát pontosan ez, hogy képes a tömegközlekedés szinte minden apró utcáig eljutni – nem esik nehezére. És éppen ezért remek érzés, hogy egy nagyvárosban élhetsz, miközben csak valahol a külvárosban laksz, kertes házad meglepően nyugodt környéken fekszik, hogy néha azt gondolhatod, valahol a prérin vagy, de ha úgy gondolod, két-három perc alatt találsz egy buszt, ami maximum fél óra alatt a nyüzsgő belváros kellős közepén rak ki.
Csodálatos dolog.
Az elérhető álom
Igen, létezik a kanadai álom és létezik egy elérhető álom ebben a városban (és országban). Abban az esetben, ha az ember nem valami utolsó szarkeverő munkakerülő kiscsibész, hanem olyan, aki szeret becsületesen, jól, kiemelkedően dolgozni (pont úgy, ahogy Magyarországon megszokta), akkor sokra viheti. És most nem megyünk bele mindenféle okosságba – maradunk a kertes házak témájánál!
Természetes, hogy itt is meg kell dolgoznod a pénzedért. Ige,n több kerítésbe is sikeresen bele kellett harapnom, hogy rájöjjek: nincsenek kolbászból (egyébként nem szeretem a kolbászt). De ez még semmi! Rá kellett döbbennem, hogy a házaknak alapot ásnak, és azt betonozzák (ez nagy szó, mert Kanadában, és úgy általában véve Amerikában nem szeretnek betonozni, téglázni, és a vakolásról elvétve hallottak csak), vagyis be kell vallanom, hogy egyetlen egy épületet sem láttam, ami kacsalábon állt volna.
Tehát a mendemondák igaznak bizonyultak: itt sincsen kolbászból a kerítés, és nincs kacsalábon forgó, rögtön megvehető, olcsó házikó!
Legalább ezen is túl vagyunk.
Természetes, hogy mindenki a saját pénzköltése, életvitele alapján képes spórolni. De a kanadai embereket külön látnod kéne – nem azt mondom, hogy állatfajta, de érdekes lények, annyi szent! Még egy ilyen költekező „nemzetet” még nem láttál (és bocsásd meg, amiért a rengeteg jöttment miatt nem nézem a kanadaiakat egységes nemzetnek – ilyen, hogy kanadai nemzet, szerintem nem létezik)!
A kanadai embereknek megvan a lehetőségük, hogy családban élve, családi kasszában nézve a jövőbe pár év alatt összespórolhassanak maguknak egy saját lakást. Nem, most nem egy szobáról meg egy kis konyháról beszélünk, ahol le sem tudsz ülni, mert asztal nem fér bele! Nem. Képzelj el egy nem óriási, de kényelmes, nappalis, két hálószobás lakást, a hozzá tartozó garázshellyel és ingyenes medencével (nyáron), edzőteremmel, kis játszótérrel! Pár év alatt össze lehet hozni a rávalót. (Ja, itt is dolgozni kell érte – és nagyon sokan nem szeretnek dolgozni!)
Az elérhető álom maradjon inkább a saját telekkel rendelkező kertes ház.
Nem fogok számokkal vagdalózni, mert nem a saját pénztárcámhoz mérem (egyelőre) a dolgot, de tényként kezelhetjük, hogy Torontóban (ha ügyes vagy) szerezhetsz kertes házat akár 200 ezer dollárért is. Nem azt mondom, hogy mindenhol van ilyen – és azt sem állítom, hogy rögtön beköltözhető.
Érdekes, hogy az itteni mentalitás abban fárad ki, hogy mindent megfizetnek (ha tudnak), vagyis az emberek még a fűnyírásért is képesek valakinek pénzt adni! Ugyanígy pénzbe kerül az is, ha át akarsz rakni falakat a házadban, ha új tetőt akarsz, mert a régit kikezdte a nap, az időjárás – és azt mondom, így, barátom, semmire sem viszed! Leesik a karikagyűrű?
Sok embernek leesik.
Az elérhető álomért meg kell dolgozni.
Ez főként rád vonatkozik, aki most azon morfondírozol, hogy miként szabadulj abból a furcsa közegből, ahová évekkel ezelőtt kerültél. Itt élsz Kanadában Torontóban, van munkád és mégsem vitted semmire?
Ott valami baj van…
A kertes házak - árakban
Rengeteg munka van egy olcsó házon. De ez így van mindenhol a világon. Az átlagos házárak itt Torontóban 300-350-500 ezer dollár körül mozognak – ezért általában 10-20 éves, jó állapotú házat kapsz füves kerttel, néhány fával és „mindent látunk” szomszédokkal. Minél magasabb az ár, annál jobb a környék. Nem titok: 300-350 ezerért a zsidók, az arabok, az indiaiak környékén tudsz „letelepedni”, 400 ezerért már pár utcával ezen „gettók” mellett élhetsz, ahol kicsivel több a normális fehér ember, és 500 ezerért pedig már még kijjebb lakhatsz, ahol madarak, nyulak és mókusok, csendesebb és figyelmesebb szomszédok vannak.
Ezekért a pénzekért már olyan állapotban van a ház, hogy rögtön költözhetsz (hacsak nem akarsz előtte saját színre festetni/festeni).
Dobálhatnám a „tutit”, hogy egy 350-400 ezres kertes házat kényelmes spórolással két ember sacc 10 év alatt előteremt, de nincs rá jogom, hogy más pénztárcájában „nyúlkáljak”, és még nem tettem le semmit sem az asztalra – csak számolni tudok. (Az nagyon megy.) Azonban legyünk merészek, és dobjunk még a számításomra 5 évet – hol tudsz Magyarországon igen kényelmes életvitel mellett 15 év alatt egy tökéletesen felépített kertes házat vásárolni, aminek minden egyes helyisége használható (értem itt: sokan szobáról szobára haladva „építkeznek” otthon, és rámegy az egész életük, mire befejezik a házat), aminek több fürdőszobája, mellékhelysége és konyhába is van?
Nem kérek választ.
A kertes házak - "külcsínben"
Végezetül mesélek a házak (átlagos) kinézetéről.
Általában egy kis előtérbe lépsz, onnan hatalmas nappali nyílik, ami egybe van nyitva a konyhával és a lépcsőkkel. A lépcsőkön a fenti szobákba mehetsz (ezek hálószobák és ketten vannak), és persze a mosdóba. Az első szint tehát a nappali, az eltolt második pedig a hálószobák.
Ezt követően jön a hálószobák alatti „harmadik szint”, ahol újabb hálók vannak – és újabb mosdó, vécé, fürdő (nevezd, ahogy akarod). Innen tudsz legyalogolni egy kisebb lépcsőn a basement-be, az alagsorba, ahol megint találsz egy nappalit és egy konyhát (akár egybenyitva, akár elválasztva (ez most mindegy).
Nem én találtam ki, hogy ezzel a „szinteltolással” az ilyen kertes házakat négyszintesnek merik hirdetni – mikor tudjuk, hogy csak kettő. De ez is Amerika (Kanada), nem igaz?
A bejárati ajtó mellett sokszor ott a zárt garázs, vagy éppen egy nyitott, de tetővel fedett. És ez még semmi! Azért, hogy később jól járj, és kiadhasd az alagsort, az ottani szobákat bérlőknek, a főbejáraton kívül van egy hátsó bejárat is, szinte mindegyik háznál.
Mint a lenti fotókon is láthatod, a házak külalakja sokszor eltér egymástól, de persze vannak itt Torontóban bőségesen olyan utcák, környékek, ahol egy kaptafára épültek a házak. Lényeges különbség sokszor csak a kert állapotában található – több fa, virág, bokor, egyéni lépcsők, vagy éppen korlátok.
Érdekesség még, hogy Torontóban a kertes házak garázsait sokszor tároló helységnek használják az emberek, így a kocsik nem férnek be. Ezért kinn állnak a kocsival (micsoda logika), és ha be-bekukkantasz egy ilyen „tárolós garázsba”, dobsz egy hátast. Azt a rendetlenséget! Mikor ilyen garázsokat látok, mindig eszembe jut, hogy ezek a népek itt élik a kanadai álmukat – csak éppen senki sem mondta még nekik, hogy nem így kéne.
Végezetül.
A városmag tehát pontosan olyan, mint régebben leírtam, és be kell látnunk, hogy Toronto azért tudott sokáig a világ legélhetőbb városa lenni, mert valóban olyan érzés, mintha vidéken laknál – kertes házak ezrei és tízezrei állnak egymás mellett a négyszögletes tervezésű utcákon, sehol a zaj, a forgalom, a rendetlenség, a baj és egyebek. Csak a nyugalom. Hihetetlen, de már maga az a rettegés is megalapozatlan, hogy egy ilyen nagyvárosban lehetetlen élni, mert meg kell próbálni, ki kell próbálni, mielőtt az ember megalapozatlan véleményt mondana.
Olyan ez, mint valami Budapest környéki kisváros. Nem, nem olyan, mint Csepel vagy Budafok (tudom, miről beszélek)(köszönőviszonyban sincsenek), hiszen a már említett telepesek olyan jól megszerkesztett vonal mellé rakták le a kertes házakat, melyet Európában nagyon kevés helyen látni.
És egy jó tanács (útravalóul): ha Torontóba érkezel, te vagy a messziről jött ember. Ez nem azt jelenti, hogy neked kell nagyobbat hazudoznod – hagyd, hogy beszéljenek az itteni emberek, és „higgy el mindent” nekik, mert attól ők okosabbnak, gazdagabbnak, termékenyebbnek és persze sokkal, de sokkal amerikaiabbnak érzik magukat!
Ámen.
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
Naplemente utáni utcakép.
Ez egy elérhető családi ház, melyet gondosan drágábbnak látszónak építettek.
Érdekes, szögletes és ronda.
Van társa is – ez még rondább. Ha lenne arcom, bekéredzkednék szörnyülködni.
Átlagos családi házak valahol North York környékén.
A tipikus (ronda) kockaház, mely belülről egy hihetetlen jó elrendezéssel bíró épület.
Csak mert tetszett a hangulata.
Így állnak egymás mellett a kertes házak, és ekkora az előkert.
A csodálatosan megnyírt fák miatt került ide.
Szép.
Hétköznap délelőtti utcakép egy nem túl elegáns környéken (kattints).
HOZZÁSZÓLÁSOK