A dzsungel törvénye
Volt egyszer az a rengeteg állat. Ezzel kezdünk.
Az állatok között aztán felbukkant az ember, és az ember gondolkozni kezdett – ez miatt hiszi úgy, hogy különb az állatoknál. Némely esetben valóban különb. Kevés esetben. Ezt követően az ember építeni is kezdett (ha már gondolkozott), és mire észbekapott, belakta az egész bolygót, nem hagyott érintetlen területet az állatoknak.
Mit tehettek az állatok? Alkalmazkodtak.
Torontóban az állatvilág alkalmazkodása egyszerűen lenyűgöző. Hihetetlen látni és átélni azokat az első perceket, mikor rádöbbensz, hogy ez itt egy óriási, nyüzsgő, izgő-mozgó világváros, amit a világ legforgalmasabb autópályája szel ketté – és mégis rengeteg állat gondolkodás, félelem, távolságtartás nélkül él benne, él együtt az emberekkel, nem zavartatva magát.
Mi történik itt?
A dzsungel törvénye az lenne, hogy az erősebb megeszi a gyengébbet. A törvény szerint csak az pofázik, akinek ereje is van hozzá. Nos, mikor körbenézel Torontóban, nem érted, hogy ebben a beton- és növénydzsungelben ki az erősebb, ki diktál, ki hozza a törvényeket. Mert először nem fogod fel, hogy az ember és az állat így is együtt tud élni.
Mókusok
Ebből van a legtöbb. A mókusok birtokukba veszik az összes elérhető parkot, övéké az összes tér, kert, vízpart és az egész belváros, szőröstül-bőröstül. Gyorsak és feltűnően erősek – képesek fejjel lefelé kapaszkodva „állni” a fán, és szemezni veled, várva, hogy merre moccansz. Akkorákat ugranak egyik fáról a másikra, hogy az már egy makimajomnak is becsületére válna, és némelyik elég bátor ahhoz, hogy megközelítsen téged, dacolva vele, hogy nagyobb és erősebb vagy nála – de tudja, hogy nem gyorsabb.
A mókusok mindenhol ott tanyáznak, gondtalanul élik mindennapjaikat, és folyamatos jelenlétük csak az első pár napban, hétben, esetleg hónapban les furcsa, mert aztán megszokod, hogy ott élnek veled. Rohangálnak előtted a járdán, másznak bokorról fára, fáról kerítésre, kerítésről fűre, fűről kocsira, onnan háztetőre, és onnan megint bokorra, fára.
Képesek a kétszer négysávos úton át-átszaladni, ezért néha a gyorsaságuk mellett is elkapja őket egy-egy autó. Több mókustetemet látni az utakon, mint macskát vagy nyulat, és ez meglepő. Itt nem elkóborolt háziállatokat ütnek el a kocsik, hanem mókusokat. Mert annyian vannak.
Télire gyűjtik az élelmiszert, és a hideg beálltával még bátrabbak lesznek. Egyszerűen nem is érdekli őket, hogy figyeled vagy fényképezed őket, mert fontosabb dolguk van: élelmiszerre lelni és azt gyorsan elásni az első lehetséges helyen.
Télire aztán visszahúzódnak, és a város valamiért olyanná lesz, mint a többi megszokott óriási metropolisz: csak emberek lakják. Legalábbis nagyon úgy néz ki – tavaszig. Ameddig a mókusok az odújukba bújva áttelelnek a hidegben.
A mosómedve
A mókusok mellett ezzel találkozhatsz legtöbbször. Érdekes, mert hallottam én róla, hogy létezik ez a fajta állat, de jópár tíz évnek kellett eltelnie, hogy végre szemtől szembe állhassak eggyel, és élőben láthassak. Ezért kijönni Torontóba? Őrület.
A mosómedvék mottója a következő: „ahol ember van, ott élelem is van, és ahol élelem van, az a mi helyünk” – vagyis (a mókusokhoz hasonlóan) gondtalanul járnak-kelnek a városban, az összes elérhető területen ott vannak, sőt, meg merem kockáztatni, hogy a „vadonban”, kinn a városon kívül nem is érzik jól magukat.
Megmondom, miért.
A torontói szemétszállítás pontosan olyan, mint a világon bárhol, vagyis a cég igyekszik rávenni a lakosokat, hogy szegregáljanak szelektáljanak. Van gyűjtő a háztartási hulladéknak, van külön a műanyagoknak, és van egy kicsike zöld gyűjtő az élelmiszernek, komposzt dolgoknak.
Ez utóbbi a mosómedve éléskamrája.
Minden egyes nyári éjszak azzal telik, hogy a mosómedve megérkezik, elkezdi a kis mancsával feszegetni a tároló tetejét, hátha be tud jutni a kajához. Van a műanyagon egy zárszerkezet, mely engedni is fog, ha sokat feszegetik – és ezt a medve talán tudja is. Fene érti. Ha egy csendes nyári éjjel ütemes, fáradhatatlan motoszkálást és megfelelően vérlázító dörömbölést, kalapácsolgatást hallasz, akkor az a mosómedve, amint éppen játszik a tárolókkal.
És tudod, mit? Sikere van. Amikor az ütemes dörömbölés abbamarad, biztos lehetsz benne, hogy Szezám kinyílt, és a medve éppen válogat a kaják között. Mert hidd el: igényes az állat, és csak azt eszi meg, ami neki is tetszik! Nem minden szemetet, minden kidobott ételt kedvel!
Egyébként nagyon meglepődtem (az utolsó fotón láthatod), mikor egyik éjjel a mosómedve egy röpke kopogtatást, dörömbölést követően feladta a dolgot (talán éppen azért, mert kimentem egy fényképezőgéppel, hogy megörökítsem), és sértődött testtartással elindult a járdán kifele az kinti járda fele. Követtem, hogy lefotózzam, erre ijedten felkapaszkodott a közeli fára – barátom, én ilyen nagy testű és gyors állatot még nem láttam! Az ember azt gondolná, hogy a lomha járás egy gyenge és mégoly’ védtelen „ragadozót” takar, aztán meg jön a meglepetés!
A mosómedve tehát egyetlen ugrással felkapaszkodott a fára, és mikor közelebb mentem, hogy lefotózzam, még magasabbra mászott. Aztán még, és még. Ekkor készítettem pár képet, de inkább magára hagytam, nehogy ijedtében még feljebb másszon a keskeny ágakon, és legalább húsz kilós teste alatt nehogy letörjön valamelyik.
Kutyák és macskák
Torontóban köbö ötvenezer kutya él. Ezt Cica a minap olvasta fel nekem az újságból, és meg is lepődtünk a kijelentésen, mert alig látni (és hallani) kutyát. Vannak, látod őket, de nem akkora számban, mint Magyarországon.
Mivel a városban nagyon ritka a ház előtt található kerítés, ezért nem tapasztalsz olyan jelenetet, hogy sétálsz az utcán és a kerítésen kidugja a fejét a dög, hogy leharapja a töködet. Itt ilyen nem lehet. Se dög, se kerítés.
Ezért is meglepő, mikor néha felhangzik egy-egy kutyaugatás (igen ritka) – a kutyák általában a hátsó kertben vannak elzárva. A ház mellett van egy kerítés, mélyen benn a telken, illetve a másik oldalon, amerre a garázsok vagy a kocsi beálló van, szintén építettek egyet. Így a vérszomjas dög hátul tud maradni, nem fenyeget, ha sétálgatsz a járdán.
Egyébként látni kutyákat sétáltató embereket, ez tény. De többségük inkább lakásokban lakik, és az állat ott van velük. Együtt élnek a kutyákkal, macskákkal, és időnként egerekkel, csótányokkal – hát, ez is hozzátartozik az ő kanadai álmaikhoz. Van ilyen. A kutyasétáltatók odafigyelnek rá, hogy mindig legyen náluk zacskó a sétáltatás végtermékéhez, mert a hátrahagyott természetes trágyázásért elég keményen büntetnek.
Pont ezért (meglepő, tudom), bárhol, bármiféle füves területen, parkon, mezőn keresztül tudsz vágtatni, méghozzá úgy, hogy nem kell a lábad elé nézni, mert nem fogsz szagos, érdekesen nyúlós anyagba lépni. Azt az anyagot ugyanis minden egyes kutyasétáltató felszedi és eldobja az arra kijelölt szemetesekbe.
Említettem már, hogy a széles utakon sosem macskákat, hanem mókusokat ütnek el a kocsik, és ennek alapja talán az lehet, hogy a városban több a kóbor mosómedve, mint a kóbor macska. A macskák száma még a kutyákénál is kevesebb.
Egyéb állatok
A „Nagy Torontói Állatkertben” (nem a valódiban – arról majd később mesélek) találhatsz még a kutyák, macskák, mókusok és medvék mellett nyulakat is, akik rendszeresen felbukkannak a kertekben, és rágják a füvet vagy a növényeket. Méla nyugalommal viselik, hogy körülöttük táncot járnak a mókusok, hogy felkel és lemegy a nap; csak ülnek egykedvűen a fölön, és rágcsálnak.
A nyulak mellett lejjebb, közel az Ontario-tóhoz egyre több sirállyal találkozhatsz. Az ember, ha meglátja a tavat, mely beleveszik a távoli horizontba, összenő az égbolttal, képes azt gondolni, hogy ez nem is tó, hanem maga a tenger, az óceán, hiszen annyira végtelen, és annyi merészen rikácsoló sirályt „vet ki” magából.
A sirályok egyébként (erről már szóltam régebben) hébe-hóba megtalálhatók a város külsőbb, a tótól messzebb lévő negyedeiben is – valamiért ezek a szárnyasok is sokkal modernebbek lettek, rájöttek, hogy a városlakó állatok (maguk az emberek) több élelemmel látják el őket, mint maga a tó.
Mellettük rengeteg egyéb szárnyas teremtmény is található. Egyes vélemények szerint 399 féle madár repked Toronto körül/Torontóban, de mivel nem vagyok szakértő, részemről csak annyit tudok megemlíteni, hogy láttam mezei galambokat, verebeket, illetve a nagyon szép színű rigót, ami az amerikai robin (Turdus migratorius) nevet kapta a tudósoktól. Ez egy énekesmadár, bár én még nem hallottam dalolni (vagy csak süket vagyok hozzá).
A Toronto Szigeten járva láthatsz nyaranta szép hosszúra megnövesztett farokszárnyú pávát is, mellette kecskéket, jókora disznókat, emut, pulykát és különleges, tenyésztett tyúkokat, és az elmaradhatatlan lovakat, pónikat. Ezek az állatok persze már nem részei a szabadságnak, hiszen mindannyian a híres Farmville lakói, ahol profi emberek gondozzák, etetik őket.
Az emberi tényező
A legnagyobb állatsereg természetesen maga az ember.
Toronto lehetne híres arról, hogy a benne élők vigyáznak értékeire, hogy tisztán tartják, de ez sokszor nem igaz. Először döbbenetes a különbség egy már megszokott európai (főképp közép-európai) várossal összevetve, mert nagyobbnak látod a tisztaságot, a rendet, de később rá fogsz döbbenni (átestem rajta), hogy ugyanaz a nemtörődömség, rendetlenség itt is megtalálható, csak más formában.
Mert valóban felszedik a kutyapiszkot maguk után, de közben átgázolnak a járdán azon a lassan felgyülemlő szemétkupacon, amit a szegélyhez fújt a szél. Először nem értettem, mi ez, miért van ekkora szeméthalom a különféle sarkokban, szemetesek közelében, de aztán rájöttem. Egyrészt maguk a mosómedvék a hibásak, akik előszeretettel borogatnak fel kukákat, tárolókat, másrészt maguk az emberek, akik nem a zárt konténerekbe dobják a szemetüket, hanem a nyitottakba. Hogy miért baj ez?
Toronto szeles város. Nem annyira, mint Chicago, de az Ontario-tó miatt azért itt is van egy nem éppen kellemes, szeles időjárás (ez főként a belsőbb kerületekre igaz). A nyitott szemetesekből a szél könnyedén húzza ki a könnyebb papírokat, beletett üres kávéspoharakat. Mivel itt hatalmas a folyamatos kávézás és teázás kultúrája, rengeteg poharat látsz. A szemét fele ezekből a könnyű, alig fél literes, műanyag tetővel lezárt poharakból áll.
Tudom, elég rossz dolog ilyet olvasni, de tényleg úgy van, hogy nehéz eldönteni: Torontóban melyik állatfajta az uralkodó? Mert bár a mosómedvék és a nyulak is okoznak károkat, de nem mehetünk el az emberi tényező mellett. Vajon több kárt okoz az ember, mint az állat?
Hülye kérdés.
Nem vagyok lelkes környezetvédő, de nem is szemetelek ész nélkül. Ha szükséges is valamit nem otthon, a saját szemetesembe kidobni, azt minél kisebbre hajtogatom, és a megfelelő tárolóba teszem. Nem rakok szemetet nyitott szemetesbe, főként nem könnyű papírokat, poharakat, mert nem viselném el, hogy a szél az én szemetemet fröcskölje valakinek a lábára, ruhájára.
Pontosan olyan állatfajnak tekintem magam, amelyik folyamatosan lelakja a bolygót, amelyik nem gondoskodik a jövőjéről, amelyik vakon bandukol a csordával (veled együtt), hogy ne tűnjön ki – mert aki másként viselkedik, mint az elvárható, azt hamarabb észreveszik és kiemelik.
Normális dolog ez?
Mégis szeretnék másfajta állat lenni ebben a hihetetlen betondzsungelben – és valahol erre buzdítalak téged is. Érdemes időnként kitűnni a többi közül, még akkor is, ha erre a környezeted rá fog csodálkozni.
Nincs tovább.
Nem téríteni vagyok itt.
Szép napot neked!
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
Felugranak a fatörzsre, várják, mit fogsz tenni. Ha közelebb mégy, feljebb másznak. Ha úgy döntesz, hogy távolabb mész, talán visszamerészkednek a talajra.
Odafenn a magasban háborítatlanul ehetnek.
A bátrabb mókusok akár egy-két méterre is megközelítenek, de ne hidd, hogy a tenyeredből fogod etetni őket! Bár… meg lehet próbálni!
A kopár fákon könnyebb észrevenni őket.
Tájkép szárnyasokkal. Abban a kis öbölben ott jobbra voltak a kicsinyek.
A sirályok minden reggel birtokba veszik a strandot a szigeteken, mielőtt megérkeznek a „főállatok”, az emberek.
„Mosómedve fönn a fán, úgy látom, hogy nem vidám…” – Tekintete alapján ölni tudna. Hagytam is, hadd másszon le, mielőtt ijedtében szívroham végez vele.
HOZZÁSZÓLÁSOK