Azé, aki megtartja
Volt alkalmam beszélgetni olyan emberekkel, akik csak biccentenek, mikor szóba kerülnek az ünnepek (nevezetesen a karácsony és az újév), de csak azért ismerik, mert itt vannak Kanadában és hallottak már róluk. Megint mások határozottan tudnak róla, hogy mi, többnyire fehér bőrű és kifinomult ízlésű (szerintük persze ostoba) emberek ilyen és hasonló megmozdulásokat teszünk azért, hogy múljon az idő. A harmadik csoport pedig tudomást sem vesz az ünnepeinkről.
Kanadában, így Torontóban is, akkora a multikulti (mely azért recseg-ropog, de nagyjából még létezik), hogy kimondottan meg van tiltva a kifejezés: „Kellemes karácsonyi ünnepeket!”, helyette azt kell a másik ember arcába nyögnöd, hogy: „Legyen szép ünneped!” – mely azért nem ugyanaz.
A helyzet a következő: azé a karácsony, aki megtartja. A többiek mindössze érzékelik, hogy egy pár napban bezárnak a nagyobb boltok, üzletláncok is, hogy mindenféle világító díszek kerülnek az udvaron álló fenyőfákra, vibráló fények kúsznak a kerítésekre, házakra, hogy mindenki vidám, mint holmi kisgyerek.
És persze a legfontosabb: mindenki vásárol.
Az ajándékozás „öröme”
A torontói pár millió vásárló semmiben sem különbözik a Föld többi országában ünneplő több millió (milliárd) vásárlójától – itt is azt szeretik, ha az ajándék, amit a fa alá tesznek, általában be sem fér a fa alá, időnként még a házba sem. Ez nem egy másik világ, nem egy másik galaxis; itt is rengeteg felelőtlen ember lakik.
Az okosabbja persze kivárja, míg odaát az Egyesült Államokban elindulnak a december eleji nagy leárazások, és egyszerre három LCD-tévét is vesz, méghozzá akkorákat, hogy nem tudja lecsukni tőlük az amúgy sem kicsi egyterű hátsó ajtaját. Megint mások még okosabbak, mert tudják jól: az újságok lapozgatása szinte aranyat ér. Még a napilapok is lehozzák, hogy adott napon hol lehet olcsón elektronikus cikkekhez, esetleg új ágybetétekhez, bútorokhoz, elérhetetlenül nagy logóval gyártott, egyébként selejtes ruházati cikkekhez jutni. Ezek a leárazások (kifutott termékek gyors eladásai) egészen karácsonyig „pörögnek”, hogy aztán az ünnepeket követően megkezdődjön a még nagyobb esemény: a Boxing Day.
Olyan emberek, akik először töltik az ünnepeket Torontóban, elképedve veszik észre, hogy még a naptárak is vastagon kiemelik: 25 – karácsony, 26 – Boxing Day. Itt nincs mese: verekedni kell. Az ünnepek másnapján össze fogod mérni a tudásodat valaki mással.
Többekkel.
Ezen a napon az összes kisbolt és nagyobb áruház megszabadul a raktárkészletétől. Eladja azon termékeket, melyek kifutottak, időtlen idők óta porosodnak valahol a raktár mélyén, mert kell a hely az új cikkeknek. Ezen a napon akár fele áron veheted a tévédet, számító- és mosógépedet, a telefonodat, házimozidat, kalapod és kabátod, de még talán a gatyamadzagodat is. Ezért csupán azt az áldozatot kell meghoznod, hogy a hihetetlenre nőtt tömeggel együtt te is betolakodsz az ajtón, mikor nyitják.
A Boxing Day egyik érdekessége a kilométeres kocsisor az autópályán és nagyobb főutakon, mert a sofőrök nem találnak parkolóhelyet, hiszen az egyébként is hatalmas parkolók dugig vannak. A másik érdekesség az éttermek, gyorséttermek és ételszerű valamit árusító kis bódék hihetetlen bevételei, hiszen a vásárlók rohannak körbe-körbe, mint pók a falon, és közben meg is éheznek, tehát felelőtlenül szórják a pénzt. Hallottam a történetet, miszerint érdemes volt közel négy órán át „vadászni” egy egyébként drága csizmára, mert a végén cirka 50 dollárért, nagyjából az eredeti ár harmadáért meg lehetett venni, de közben enni és inni is kellett, ami meg 80 dollárba került – hiszen ha megadjuk a módját, akkor adjuk meg a módját! Vagyis amit megspórolt az illető azon, hogy nem vette meg két hónapja a cuccot magas áron, kidobta az étteremben, hiszen kopogó szemekkel nem mehetett haza.
Az ajándékozásnak természetesen megvan a maga öröme. Ezt kevesen tudják (Magyarországon is), éppen ezért rettenetes vásárlásokat láthatsz. Valamiért az emberiség sosem fog leszokni róla, hogy karácsonyra televíziót vásároljon (ez a sláger immáron húsz éve a világban), mellé valami jó lejátszót, amin tűélesen gyün elő a film összes képkockája. Torontóban mindössze az a meglepő (és magyar szemmel, pénztárcával felfoghatatlan) dolog, hogy akkora LCD-tévés dobozokat tud hurcolni a kiccsalád, ami beillik egy kisebbfajta ágynak is, és az van a dobozra írva, hogy 6-7-8-900 dollár (gyártótól függően) – na, most ez egy havi keresetből elérhető „álom”.
Pedig nem ez az ajándék. Habár ez nem „énblog”, de meg kell említenem (nevelő célzatom tiszta szándékkal fröccsen ide), hogy évek óta nem vásárolok sem a családomnak, sem barátnőmnek (most már feleségemnek) semmi drága dolgot. Ez egy jelképes „ajándékozási ünnep”, ez most ne arról szóljon, hogy mekkora és mennyibe került, hanem hogy gondoltam rád, esetleg tisztában voltam vele, mire lenne szükséged, és egy-két délutánt azzal töltöttem (még októberben), hogy jártam a várost, és keresgéltem azt a kicsinyke valamit, amit most szeretettel átnyújtok. Sokkal, de sokkal kellemesebb érzés, mikor látom, hogy a tábla csokoládé, amit annyira szeretsz, ledobja csomagolását és szemeidben örömet vélek felfedezni, hiszen megdobbant a szíved! Jó érzés ez mindkettőnknek, hiszen én adtam neked valamit, amire vágytál, te pedig tudod, hogy holnap is ki tudjuk majd fizetni a villanyszámlát, illetve el tudunk menni bontott csirkét kenyeret, tejet, némi felvágottat vásárolni, hiszen marad rá pénzünk – és ráadásul nem adósodtunk el a következő nagy ünnepig (akár a következő karácsonyig).
A világ legszebb dolga vágyni valami elérhetetlenre, aztán nem ajándékba kapni, hanem izzadva, keményen, hosszú hónapok munkájával megdolgozni érte, és magad által megvásárolni. Nincs annál undorítóbb, mint mikor elvárod, hogy másoktól kapd meg az áhított cuccodat!
Kihalva és „megtömve”
Toronto sokkal nagyobb és „lüktetőbb” város annál, semmint megengedhesse magának, hogy az év utolsó napjain üresnek, elhagyatottnak látszódjék. Itt mindig járnak a villamosok, a buszok, még a metró sem akar leállni, hogy megpihenjen. Folyamatosan azt tapasztalod, hogy legyen bár ünnep, nemzeti ünnep, gyásznap vagy választási hajrá, itt mindig működik a tömegközlekedés. A buszok jelentős része 24 órán át üzemel, és pont a napokban kezdték el hirdetni, hogy az eddig megszokott fél órás követési távolságok le fognak csökkenni 20 percre – mert az úgy sokkal, de sokkal „nyugatiasabb”, vagy mifene (nem értek egyet).
Szilveszterkor a város azzal kedveskedik neked, hogy éjfél után négy órán át ingyen szállít egyik pontból a másikba – nem kell fizetned a tömegközlekedésért. Torontóban szinte elképzelhetetlen az a helyzet, hogy kihaltnak, üresnek látszódjék – holott rengeteg alkalom van, mikor ezt saját szemeddel is láthatod.
Az emberek jelentős része hozzászokott a reggel kilenctől délután ötig tartó munkavégzéshez, másik fele pedig a segélyen való élethez (erről ne vitázzunk), ezért Torontóban hajnalban, a kora reggeli órákban nemigen találsz embereket az utcákon. Itt szeretnek bőven éjfél után feküdni és délelőtt ébredezni az emberek – aztán csodálkozó tekintetet vetnek rád, ha kiderül, hogy te már megjártad Tolnát, Baranyát voltál boltban, bevásároltál és ki is mostál, mire magukhoz tértek.
A reggeli, szinte kihalt utcák, a ritkábban járó buszok és gyér autóforgalom érdekes képet köp elő a felhőkarcolók, házak, városrészek között. Teljes az ellentét azzal, mikor hirtelen magához tér, megélénkül a város – azok a „boxingday-es” napok, hetek (sok helyen nem egy napig tart a kiárusítás, ilyenkor „Boxing Week-ek” és „Boxing Sale-ek” van)(egyedi elnevezések) egyszerűen a közlekedési, mozgási katasztrófa ízét vetítik elő. A járdák, utcák, áruházak, parkolók, buszok és villamosok mind-mind tele vannak emberekkel, izgatott arcokkal, fel-alá járó tekintetekkel. Ha láttál már igazán „megtömött” várost, nem láttál semmit. Ez itt az igazán megtömött város.
A szilveszteri ünneplést követő négy órás ingyenmóka a TTC-nél fergeteges. Minden közlekedési jármű dugig van. Nem vicc. Tömve. Órákon át emberek ezreit, tízezreit (esetleg százezreit) viszik a buszok és villamosok, illetve a metró. Rendőrök segítik a forgalmat (az utcákon is, odalenn a mélyben is), és az emberek igyekeznek elfogadni, hogy az újév ünneplésére fordított idő bizony nem lesz egyenes arányban az utazásra szánt idővel.
Míg a karácsonyi ünneplés tehát amolyan magányos, vásárlós cselekedet, a szilveszteri durr-durr már tömegrendezvény. Csak azt nem lehet érteni, miért.
A tűzijáték
Az ember azt gondolná, hogy egy ekkora városban rendesen a lovak közé csapnak, ha arról van szó, hogy ünnepelni kell. Nyáron láthatsz fesztiválokat, útlezárásokat, futóversenyeket, különféle érdekes tereléseket – de a hivatalos, nagy durrnak ígérkező szilveszteri tűzijáték mindössze egy tehetősebb külvárosi család kerti partijának egyik fénypontjával vetekszik.
A mellékelt filmanyagban is láthatod, hogy a torontói tűzijáték nem több egy ritka fényes, de nem színes durranásnál. Ennyi. Jön a durr, erre mindenki boldogan kiált, majd az emberek mehetnek haza. Ennyi volt.
Csalódás lenne? Ha belegondolunk, minek is költene a város többet az „évváltásra”? Durran, jó magasra felkapaszkodik, van hangja is, meg füstje…
Azt mesélik, hogy az angolban különbség van a „fireworks” (tűzijáték) és a „firecracker” (petárda) között – hát van is. Ez, amit 2010 végén durrogtattak, csak füstöt eregető fényes valami volt, nem kimondottan holmi turistacsalogató látványosság. Egy nagyobb petárda.
A turistacsalogatás inkább abban van, hogy érdemes látni a lezárt belvárost, átérezni annak a több ezer, tízezer embernek a társaságát, akik ott igyekeznek körülötted jobb helyet kapni ehhez a mindössze egy perces rendezvényhez. És természetesen jó látni, hogy a máskor kényelmesen „kihalt” mellékutcák is tele lesznek a hazafelé igyekvő emberekkel.
Ide tartozó érdekesség még, hogy a nagyobb irodaházak, bevásárlóközpontok előterei ezen az éjszakán nyitva állnak az emberek előtt. Ide lehet behúzódni a hideg elől, egy kicsit megpihenni, átmelegedni. És meg fogsz lepődni: nincsenek marcona, három foggal rád vicsorgó „biztonsági bőrök”, nincsenek rendőrök, titkosszolgálatban utazó bőrkabátosok – mindenki vigyáz a rendre, a tisztaságra, senki sem lop, senki sem rendetlenkedik. Ez itt nem menő.
Mindenesetre az őrületes karácsony után ismét megesett ez a nevetséges szilveszteri mulatság, ami ugyan nem öregbíti Toronto hírnevét, nem világhírű, de azért képes ekkora tömegeket megmozgatni. Ez nehezen érthető, de elfogadható. Így teltek tehát az ünnepek ebben a városban – azon ünnepek, melyek azokéi, akik megtartják.
Boldog új évet 2011 első Toronto-bejegyzésében!
MOZGÓKÉP A MAI POSZTHOZ
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
Díszítések még a betonon is.
Karácsonyfa az egyik belépőszinten, valami felhőkarcoló betonrengetege alatt.
A rénszarvas sem maradhatott el a giccsparádéból.
Bocsánat a minőségért – első olyan fotóm, amikor egy világosban és egy sötétben felvett fényképet „ötvöztem” (soha többet nem lesz ilyen).
A Télapó már lelépett.
Szenteste így nézett ki a Nathan Philips Square.
Szilveszterkor pedig így füstölgött magában.
A Torony is ünnepi díszbe öltözött.
Karácsonyi hangulat egy nem fedett bevásárlóközpontban (kattints).
HOZZÁSZÓLÁSOK