Alapok
Minden bizonnyal egyfajta beteges világjelenség ez (hiszen globalizáció van, vagy mifene), hogy az emberek egy kisebb csoportja (fajra, nemre, vallásra való célzások nélkül) szeret ingyen kapni ezt-azt – általában kárpótlást segélyt szolgáltatást.
A tömegközlekedésben ezeket az egyéneket úgy nevezik, hogy rohadt lógósok, vagy éppen úgy, hogy „szegény, ártatlan hajléktalanok”, de a tény mindenképpen tény marad: ezek ellen védekezni kell. Kötelező. (Az megint más kérdés, hogy a köznyelv elég széles körben ismeri ezeket a Föld minden polgárát sanyargató, undorító egyéneket, és igyekszik gyorsan megszabadulni tőlük.)(De most nem fogunk elkanyarodni.)
A miértre általában az a válasz, hogy a szolgáltatások használatba vételéért fizetni kell. Valahogy így működnek a dolgok – civilizáltabb országokban. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy az „élelmesebb” emberek errefelé is megpróbálkoznak a „blicceléssel”.
Ilyen a világ.
Van tehát a szolgáltató, aki nyújt valamit, és az utazó, aki lógni próbál. Örök harc ez, melyet itt Torontóban sikeresen megoldottak. Majdnem sikeresen.
Az árakról és jegyekről, bérletekről
2010-ben áremelkedés történt. Lehet olvasni róla, hogy milyen veszettül utazóellenes a vállalat, mert nem a járműveken elhelyezett reklámokért kér többet, hanem pár centtel megemeli a token árát, illetve pár dollárral a bérletek és jegyek árát. Az persze senkinek sem jut eszébe (ezt csak csendben jegyzem meg), hogy a nagy gazdasági válság közepette Kanadában elég jelentősen emelkedett a minimálbér.
Mindjárt számolunk kicsit, de előbb menjünk végig az árakon!
A TTC jelenleg tehát így gondolkozik:
· Havibérlet (felnőtt) = 121 dollár.
· Hetibérlet (felnőtt) = 36 dollár.
· Napijegy (felnőtt) = 10 dollár.
· Átszállójegy = 3 dollár.
· Token = 2,5 dollár (automatából 3 dollár).
A havibérlet olyan, mint egy (plasztik) bankkártya; egyik oldalán az aktuális évszámot láthatod, a hatalmas „A” betű (adult – felnőtt)(vagy éppen „S” betűt, mint senior/student – idős/tanuló), és a hónap nevét, a másikon a felhasználási feltételeket, és alul egy vastag, fekete csíkot, ami mögött a „kód” van – ezt húzod el az érzékelő előtt, hogy be tudjál lépni az elektronikus kapukon.
Hoppá. Elektronikus kapuk?
A plasztik bérletekkel (havi és heti) úgy közlekedsz, hogy elhúzod a leolvasó kis vájatában, és a comboddal lököd a forgóvasat, ami átfordul, és te beléphetsz a metró területére. A busz- és a villamosvezetőknek a bérletek „pofáját” mutogatod, és ők látják, hogy az aktuális hétre vagy épp hónapra szólnak, ezáltal engedik az utazásodat. Ilyen egyszerű a dolog. (Itt jegyzem meg, hogy a hetibérletnél mindössze annyi a változás, hogy az évszám és az aktuális hét száma van ráfestve.)
A napijegy papírból van, és a tetejére be kell írnod az évet, a hónapot, és a napot, majd (mivel olyan, mint egy kaparós sorsjegy) le kell kaparnod, melyik hónapban és melyik napon akarod használni. A kérdés persze szólhat úgy, hogy miért kell felírnod a tetejére (pontosan oda, ahová kérik – vagyis meg van nevezve az év/hónap/nap), mikor használod, ha úgyis lekaparod az éppen aktuális hónapot és napot.
Senkit se nézzünk ostobának! Gondolkozz!
Az átszállójegy egy érdekes dolog. Amikor felszállsz a buszra vagy villamosra, és nincs jegyed vagy bérleted, 3 dollárt (vagy egy darab tokent) kell bedobnod a kis műanyag (átlátszó) tartályba, és miután a pénz leesett és csörrent, a sofőr ad egy papírjegyet. Ezzel a jeggyel bármelyik utadba kerülő keresztközlekedésnél, átszállásnál ingyen használhatod a következő közlekedési járművet. A jegyre minden esetben oda van nyomtatva, hogy melyik járatokat használhatod (észak és déli, illetve keleti és nyugati irányokba), vagyis (kapaszkodjunk, kérem) minden járatnak, minden busznak van saját jegytömbje! Remek megoldás.
Abban az esetben, ha mondjuk 3-4 átszállási lehetőséggel később akarsz csak átszállni, a jegyed arra már nem érvényes – ott újabb jegyet kell venned 3 dollárért/1 darab tokenért.
Egyedül az 512-es villamoson kapsz időalapú jegyet, melynek érvényessége 2 óra. Ezzel a jeggyel két órán belül oda szállsz fel, ahová akarsz (ez meglepő).
A token egy érdekes „találmány”; egyszerre minimum 5 darabot vehetsz 12,5 dollárért, vagy tízet 25 dollárért, és ezekkel ki tudod váltani a 3 dolláros bedobásaidat – ugyanúgy jegyet kapsz érte, amit a keresztirányú átszállásnál használhatsz.
A token úgy néz ki, mint a 10 centes érme, csak fizetésre nem tudod használni.
Számolgatunk
Csak azért, hogy a fentebb bemutatott árakhoz érdemben hozzá tudjunk igazodni, pár tényt el kell mondanom.
Kanadában (így Torontóban is) a minimálbér (2010. március elseje óta) bruttó 10.25 dollár, ami köbö 7-8 dollár nettó keresetnek felel meg. Ha tehát nagyon rossz munkahelyed van, és csak a minimálbért keresed meg, de csak napi nyolc órát dolgozol, és heti öt napot, akkor havonta olyan 1440 dollár bevételre teszel szert. Ez nagyon kevés pénz, tényleg szó szerint a minimálbér.
Ha meg akarod vásárolni a 121 dolláros bérletedet, akkor nagyjából 14 órát kell dolgoznod, hogy ezt meg tudd tenni. Eddig rendben vagyunk. Mondjuk azt, hogy Magyarországon 74 ezer forint a minimálbér, és a havibérlet ára 9800 forint.
A magyar minimálbéresnek 22 órát kell dolgoznia egy bérlet áráért.
Folytassuk ezzel a gondolatsort, ha már belekezdtünk!
Csak azért, hogy jobban képben legyünk, maradunk a minimálbéres munkánál, tehát van havonta 1440 dollárunk. Ha szükségünk van egy lakásra, akkor az köbö 750-900 dollárunkba kerül. Ezért a pénzért kapunk egyszobás, előszobás, fürdős, konyhás, nappalis kis kuckót (Kanadában az egy szobás lakás azt jelenti, hogy van egy hálószoba benne, és egy nappali).
Ha van gépkocsink, akkor havonta 200-300 dollár a kötelező biztosítás.
Egy felnőtt ember kényelmesen eszik és iszik havonta 200-250 dollárból. Ebbe belefér az üdítő, a csoki, a hús, a zöldségek és gyümölcsök, időnként egy-egy „meki”, „szábvéj”.
Így tehát elköltöttük a minimálbérünket.
Természetesen olcsóbban is ki lehet jönni, mert egy úgynevezett „bachelor-lakás” mindössze 500 dollár körül van (szigorúan egy kis szoba, konyha, vécé és fürdő)(semmi előszoba), és enni meg jóllakni is lehet 150 dollárból, és nem muszáj kocsit sem fenntartani, tehát itt is spórolhatunk. Ha így számolunk, akkor kijön egy ember havonta 800-900 dollárból – és ebben már benne van a kocsihelyettesítő havibérlet ára is.
Meg tudjuk ezt tenni Magyarországon? (Kérem, gondolkozunk: nem „felvágok” ezzel a pár sorral, mindössze bemutatni szeretném, mi a pénz értéke itt, és mi az értéke odahaza.)
Lógósok
Azért meglepő, de Torontóban is lehet lógni. Ehhez mindössze annyi kell, hogy becsületes arccal szállj fel a buszra/villamosra, és mond azt a sofőrnek, hogy bajod van, vár a feleséged, sietned kellett és nem hoztál pénztárcát, vagy valami ilyesmi – és ha normálisan nézel ki, ha a sofőr úgy ítéli meg, hogy nem átvágod (dehogynem), akkor arra a két-három megállónyi távolságra, amit kérsz tőle, ingyen is elvisz. Ez az ő döntése.
A többi lógóst általában a metrónál látni. Ugyebár csak beléptető kapukon vagy pedig a bódéban ücsörgő jegyárusító előtt elhaladva lehet lemenni a föld alá. Nos, ha éppen vásárol valaki egy-egy jegyet, bérletet, és a TTC-alkalmazott a bódéban el van foglalva a pénzzel, akkor akár egy múlt havi bérlettel, egy tegnapi jeggyel is bemehetsz a metróba, mert a bódé mellett nem beléptetős a rendszer – ott egyszerűen csak van egy kis hely, egy nem számlálós kis kapu, ahol beballagsz.
Ennyi.
A járatokon nincsenek ellenőrök. Nem fognak utazás közben zaklatni, illetve ha egy-egy nagyobb csomópontnál átszállsz, nem kell felmutatnod a jegyedet/bérletedet. Azért el kell mondani azt is, hogy sokszor látni kölyköket, gyerekeket, iskolásokat, akiknek nincsen bérletük, hanem jeggyel utaznak, mert itt egyszerűen megéri a szülőnek minden nap két jegy árát odaadni a srácoknak, annyira olcsó a gyerekjegy (75 cent a gyerekjegy, és 2 dollár a diákjegy).
Kisebb-nagyobb érdekességek
Csokorba szedtem néhány érdekességet, melyek a torontói tömegközlekedésre, az utazásokra vonatkoznak.
· Ha két megálló között ballagsz, és látod, hogy közeledik a busz, bármilyen hihetetlen, de bizony nem kell rohannod a megállóba, mert ha rohanni kezdesz, a sofőr „ledudál”, és lefékez melletted, majd mosolyogva közli, hogy őrült vagy. Minek futkározol? Gyere, szállj fel!
· A sofőrök mindig egy térben utaznak veled, vagyis nincsen elszeparált helyük, és szívesen veszik, ha beszélgetsz velük, kedvesen útbaigazítanak, ha kérdéseid vannak, de rád szólnak, ha előrébb lépsz a sárga vonalnál. (A sárga vonal a sofőr ülésével egy szinten van felfestve a padlóra, elég jól látható, és ha nem lépsz be elé, akkor a sofőrnek kellemes kilátása van oldalra, a visszapillantó tükrökre.)
· A sofőr elnézi, ahogy bénázol a kerékpárod felrakásával a busz elejére. Nem nagy dolog ez, mert tényleg meg lehet tanulni 10 másodperc alatt – csakhogy szükség van az első 10 másodpercre, hogy később akár csukott szemmel is rögzítsd a bicajt. És a sofőr persze nem segíthet, mert a szabályok szerint a fenekén kell maradnia, nem hagyhatja el a járművet. Inkább megvárja, míg rögzíted a kerékpárt. Akár 2-3 percig is vár. (Majd segít valamelyik türelmetlen utas.)(Vagy nem.)
· A metrón/földalattin sokszor keresgélned kell az ajtó fölött a metrótérképet, mert ebben a városban inkább hirdetéseket raknak oda. Teljes a káosz, mert van, hogy hirdetést látsz ott fenn, van, hogy a térképet, máskor pedig üres felületet.
· Ha a metróból szállsz át a villamosra vagy buszra (esetleg fordítva), méghozzá az olyan „gyűjtőpontokon”, nagyobb megállókban, ahol ezek a közlekedési járművek folyamatosan jönnek és mennek, akkor nem kell mutogatnod a bérletedet, jegyedet. Mert természetes, hogy már jeggyel vagy bérlettel érkeztél ide bármelyik járművel. És a busz, villamos ekkor a hátsó ajtaját is kinyitja, hogy ott is felszállhass.
· Ellentétben mindig mutatnod kell a jegyet vagy bérletet (vagy be kell dobnod a tokent, vagy a 3 dollárt), ha először szállsz fel ezen járművek bármelyikére. De Torontóban senki sem zsörtölődik emiatt, mindenki megérti, hogy ez szükséges, és felszólítás nélkül az összes felszálló utas mutatja az érvényes cuccát.
· Sokszor érdemes a megállóba érkező tömött buszt hagyni elmenni, mert Murphy törvénye szerint mindjárt, köbö 1-2 perc múlva követni fogja egy másik, ugyanezen a vonalon futó járat – és kapaszkodj meg: ha ezt a járatot is hagyod elmenni, nagy esélyed van rá, hogy 2-3-5 perc múlva arra jön egy harmadik busz/villamos is! Ez azért van, mert a városban nem szabályozták még a menetrendeket, és a követési távolságokat. Nagyon rossz dolog látni egymás után két-három ugyanabba az irányba haladó buszt.
· Tény, hogy ha az első tömött buszt hagyod elmenni, és a második (félig tömött) buszt is hagyod, akkor a harmadik akár előbb érhet a célállomásra, mint a másik kettő, holott jó 5 perccel később szálltál fel rá, és később indult. (Saját tapasztalat.)
· A villamosok magas felépítésűek, legalább három lépcsőfokot kell megmászniuk azoknak, akik utazni akarnak – így a babakocsisoknak is. Sajnálatos. De a tervek szerint lesznek végre alacsonypadlós villamosok a jövőben.
· Ha véletlenül úgy érzed, hogy kötekedned kell a sofőrökkel, és esetleg meg is vered őket, akkor készülj, mert minden jármű többszörösen be van kamerázva, a kamerák működnek, rögzítenek, és ha hozzányúlsz a TTC alkalmazottaihoz, akkor akár börtönbe is kerülhetsz.
· Soha ne bízz egyetlen ember útmutatásában, tehát ha nem tudod, merre kell menned, jobba, ha kettő várakozótól is érdeklődsz, esetleg háromtól, mert itt néha az emberek nincsenek tisztában azzal, melyik járat hová is tart! Sok buszjárat különféle kiegészítő jelekkel van feltüntetve, így előfordulhat, hogy letér az útvonalról, amelyiket vártad, és egy teljesen más utcán fog tovább menni.
· A busz pontosan a megálló táblájánál fog megállni. Sosem előbb és sosem hátrébb. Ha dugó van, és a jármű négy vagy öt méterre van a megálló táblájától, a sofőr ritkán nyitja ki az ajtót, mert az előírás szerint csak ott nyithat.
· Napközben, reggel kilenc órától délután ötig a kerékpárodat leviheted és utaztathatod a metrón, és ezért nem kell pórdíjat fizetned. A metrók elég tágasak, hogy elférjetek benne.
Ami még érdekesség, bár inkább csak azért, mert Budapesten is hasonló a helyzet, hogy a TTC is eléggé rossz gazdálkodást folytat, ezért ha nem is csődközeli helyzetben, de nem valami rózsás állapotban van. Az újságok szerint ennek oka az, hogy míg szegény alkalmazottak alig keresnek valami kevéske bért (nem matekozunk újra, de… ), addig a vezetők, a kisfőnökök itt is szépen megszedik magukat, jelentős előnyöket élveznek.
A torontói buszok és villamosok kicsit öregek. Ezt egy kanadai ember mesélte nekem, hogy azért Vancouver sokkal fiatalabb járműparkkal oldja meg a tömegközlekedését. Ott alig 10 évesek a buszok, miközben Torontóban sokszor látni 20-25 éves járműveket.
És igen, most jön a legérdekesebb rész!
A 20-25 éves buszokon télen kellemes a meleg, jó a fűtés, jó a szigetelés, nem esik be az eső, nem csap be a szél, az ülések rendben vannak, bár az egész buszon látszik a kor, de az is látszik, hogy karban van tartva.
Összegezve tehát: nem olyan egetverően olcsó utazni a TTC-vel, de nem is kell mélyen a zsebbe nyúlni a sokszor légkondicionált metrókocsikért, buszokért és villamosokért, a tisztaságért (na, nem a tökéletes tisztaságért, de megbízható tisztaságért), és a kényelemért.
Az tény, hogy megkérik az árát a szolgáltatásnak, de ha fizettél, kedvesek veled, és utazhatsz. A metróbejáratoknál persze beléptető kapuk vannak, de sokszor kinyitják a kapuk közötti gyorsabb átjárást biztosító részt, és ott mindössze egyetlen udvarias, folyamatosan mosolygó (nem egész álló nap huzatban ácsorgó) jegyellenőr vár rád, aki jó napot kíván, és már messziről int, ha látja, hogy beléptél a metró területére, hogy ne bíbelődj a beléptetőkkel, hanem gyere erre, legyen szép napod, kényelmes napod! Ennek a fickónak sokszor kényelmes bőr forgófotelja van, és ülve dolgozza végig a szolgálatát. Megteheti.
Ami még érdekesség, hogy hiába „kened-vágod” az angolt, mikor jegyet vagy bérletet vásárolsz, azért kedvesen rákérdeznek néha, honnan érkeztél. Mikor legutóbb azt feleltem, hogy Budapest, Magyarország, akkor a jegyárusító felnevetett, és elkezdett baszdmegolni, röhögve, hogy ő ezt is tudja! Kérdeztem, honnan jött, honnan tud ilyen jól káromkodni magyarul. Kínai ember volt, és élt egy darabig Budapesten.
Kicsi a világ?
Remélem, a mai beszámolóm is érdekes volt, és eljössz a következőre is!
Szép napot neked!
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
Itt csak érvényes bérlettel (még jeggyel sem enged be) – automata bejárat
A buszmegállók többségében ott van a teljes közlekedési térkép
Egy átlagos kijárat a metróból (bal oldalon a jegyellenőr forgószéke)
Minden felület eladó (a TTC is szereti a zsíros bevételeket)
Amikor nincs állomásfőnök, ilyen kijáratok várnak rád
Egyszerű, általában tiszta metróállomások várnak (ez itt az egyik legrégebbi, a Union)
A tolókocsisoknak és a mentősöknek minden esetben van be- és kijárás
Így néznek ki a városi villamosok
A villamosok hátsó ajtaja csak kifele nyílik
HOZZÁSZÓLÁSOK