Hagyományok
Mint szinte minden népnek, törzsnek, fajnak, csoportosulásnak, úgy a torontói embereknek is van saját, immáron (talán) világhírű, de annyi szent, hogy „észak-amerikai hírű” hagyománya: 1905 óta felvonul a városban a Télapó, és a legendák szerint cukorkát osztogat az őt dicsőítő apró, ártatlan bájjal rá felnéző gyerekeknek.
Idén (2010-ben) a Télapó lusta volt, és nem osztogatott cukorkát. Természetfeletti erejéből csak annyira futotta, hogy integetett – és késett legalább másfél órát. Talán el is néztük volna neki, ha nem zúdult volna be erős, dermesztően hideg szél a városba, amiről a meteorológusok előtte nemigen szóltak.
A hagyományok szerint a Télapó maga elé küldi a boldog, látványosan összhangban mozgó, hangos, színes és szagos csapatokat, akik felvillanyozzák az embereket, és akiknek az a dolguk, hogy szórakoztassanak – tegyük hozzá: meg is tették. Aztán jön az Öreg, és végigvonul pár utcán, viszik (hozzák) őt a rénszarvasok, majd befejezi vonulását, és mindenki mehet haza Isten hírével.
Valahogy így történt. Elmesélem, pontosan hogyan is volt.
Meglepetések
A Télapó és csapata a Christie Street mellett gyakorlatozik, és valamikor délután egy óra tájban az első párok megindulnak, hogy fokozzák a tömeg kedvét és jókedvét. A 2010-es meglepetések a parádé elején megmutatkoztak – elmaradt a kora délutáni kezdés. A tömeg gyarapodott, a sok-sok gyerek és felnőtt várt, türelmesen fagyott halálra a hideg szélben, de a felvonulás még nem kezdődött.
A forró kutyákat árusító srácok ezen a napon bankot robbantottak. Nagyon jól fogytak a forró teák és kávék, is a forró italok, ételek – és természetesen a (nem forró) cukorkák. A felvonulás előtt nem várt (másik) meglepetés érkezett: Toronto nemrégiben megválasztott új polgármestere végigvonult a Télapó útvonalán és egy hatalmas vászonszatyorból cukorkákat dobált a tömegbe. Hol jobbra, hol balra. Hinnéd? Azon a srácon látszott, hogy bár van rajta legalább húsz kiló felesleg, de majd’ megfagy – ám tudja a „kötelességét”, tudja, hogy ezen embereknek (is) köszönheti a megválasztását, így „megmutatja a képét”, ott van, és kedveskedik. Jó volt látni. Segítői egy utánfutós „golfautóval” és még rengeteg teli zsákkal jöttek utána.
A következő meglepetés maga a rendőri jelenlét volt. Az ott, barátom, a rend fegyveres őre, aki nem fél előkapni a mordályt, hogy baj esetén leszedjen, de most (miközben fél szemükkel még ekkor is a tömeget pásztázták) együtt ünnepeltek a rengeteg őket „szekáló”, kérdezgető Shrek-füles gyerekkel.
A Shrek-füleket egyébként ingyen osztogatták a korán érkezőknek, akik reggel 10-11 óra tájban megjelentek, hogy igazi kanadai módjára a magukkal hozott összehajtható székeken ücsörögve várják a Télapót – miközben a gyerekek vastag takarókon, plédeken az utcaszegély mellett ülve szórakoznak.
És még mindig nem fogytunk ki a meglepetésekből!
A következő akkor érkezett, mikor elkezdődött a parádé. Senki sem türelmetlenkedett, senki sem ugrált többé az addig szabadon használható utcára, hanem az a rengeteg felnőtt és gyerek mind elfoglalta helyét a járdákon, padkákon, és várták a látványosságot. A rendőrök fel-alá járkáltak, de nem nagyon volt dolguk, senkire sem kellett rászólni, ráförmedni; tisztára olyan érzés volt, mintha egy működő, rendet és fegyelmet ismerő, betartó nép között lennél.
A hideg már csak azért is volt kellemetlen, mert másnap tavaszi meleg ömlött Torontóra, tehát ha egy nappal előbb jön a jó idő, talán élvezhetőbb lehetett volna a műsor. Mindenesetre az tény, hogy a késői indulás miatt a Télapó valahonnan késhetett, mert sűrűn nézett az órájára, és vastag bajusza (szakálla) alatt érdekeseket dünnyögött.
Én nem vártam meg.
Műsor az unalomnak
Tényleg rendes dolog ez, hogy hosszú órákon, heteken keresztül készülsz, aztán a begyakorolt mozdulatokat előadod, és várod az elismerő arckifejezéseket, a tapsot, bíztatást. A felvonulók között rengeteg szponzor érkezett (a mai fényképalbumban láthatsz párat), ezek színesebbek, nagyobbak voltak – de az igazi attrakció mindig is az ember és tudománya marad. Nem a bábuk, díszletek (bár azok is szépek).
Sok iskola és helyiség képviseltette magát. A műsor azonban egy idő után elkezdett mérhetetlen unalomba fulladni. Jött az első csapat „rézfúvós”, előadtak valamit, miközben dobosok is kísérték őket, majd jött a következő, és a következő. Aztán megint egy. Időnként megszakították a sort egy-egy „valamikkel” – legtöbbször nyolc-tíz állatnak, bohócnak, érdekes lénynek beöltözött embercsoport totyogott el előttünk, hogy aztán a szervezők is meg-megjelenjenek a kis aksis kocsijukkal…
Unalom.
A szurkolócsapatban legalább volt annyi vér, hogy műsort szolgáltattak (a belinkelt videón őket is láthatod), de tényleg unalmas, mikor már a hatodik fúvószenekar megy el előtted. Még akkor is, ha tudod, hogy munka, komoly és kemény teljesítmény van a műsorszámuk mögött.
A Télapó útvonala tehát a Christie Streetről indul és a híres St. Lawrence Market-nél áll meg. A két végpont között végigmegy a Bloor Streeten, elfordul a University Avenue-n, érinti a híres Dundas-t (a „világhírű” Eaton Centre-t), aztán a Yonge Street-et is bebarangolja. Több tízezer (akár százezer) ember kíváncsi rá élőben – éppen ezért volt arcon csapás az időhúzás.
Fehérek
A végére maradt ez a rész. Ide már talán csak a fanatikusabb olvasók jutnak el, ők pedig tudják, mit képviselek a szavaimmal, tetteimmel és gondolataimmal. Ezt, amiről most szót ejtek, nem lehet megkerülni.
Elenyészően kevés volt a felvonulók között a „nem fehér” ember. Ez az ünnep a fehér emberek ünnepe, melyet szeretnek a jöttment bevándorlók is kicsit magukévá tenni, kivenni belőle azt a kis részt, amit magukénak vélnek - szeretnek éljenezni, tapsolni és fotózni, de ez a hótól fehér ünnep akkor is a fehéreké.
A Télapó szerencsére nem olyan, mint az amerikai elnök, hogy egyik pillanatról a másikra egy olyat választhatunk, aki „máshogy fest” a fényképeken, és kevésbé kell korrigálni fotósoppal az arcát, mert kellemes színréteg alatt van. A Télapó mindig fehér ember marad, ősz hajjal, szakállal és bajusszal.
A dobosok, iskolai felvonulók, a szurkoló lányok és fiúk, de még a szervezők, a rendőrök is mind-mind fehér emberek voltak.
Vajon mi fog történni, ha teljesen elveszünk mi, fehérek, a rengeteg jöttment között, vajon akkor ki fogja tovább ünnepelni a Télapó eljövetelét, ki fogja szórakoztatni az út szélén ülő és álló érdeklődőket, ki fogja szervezni és lebonyolítani a dolgot?
Nem kell válaszolnod. Nem azért kérdeztem. Mindössze érdekes volt látni, hogy ebben a szép, nagy eseményben más népcsoportok, más bőrszínű emberek közreműködőként nemigen vesznek részt. Ez itt még mindig a mi pajkos, lelkes, gyermeki ünnepünk.
A „meddig” kérdésre pedig nincsen válasz (és ismétlem: nem is kérek válaszokat).
MOZGÓKÉP A MAI POSZTHOZ
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
HOZZÁSZÓLÁSOK