15 hónap – 43 bejegyzés
Már az indulásnál tudtam, mit akarok. Teljesítettem.
Úgy gondolom, a lehető legteljesebben, érthetően, a megszokotthoz/átlaghoz képest hihetetlen mennyiségű fényképpel és néhány filmbejátszással megtámogatva az elmúlt 15 hónap során bemutattam neked Kanada egyik (ha nem a) legnagyobb városát. Egy „szerencsés véletlen” miatt vagyok itt, pár évvel ezelőtt még magam sem gondoltam volna, hogy ennyire messzire visz a sorsom, de ha már ezen házak és emberek, élmények és megismerhető hétköznapok/ünnepek között és mellett élek, jogosan éreztem úgy, hogy tudnod kell róla, milyen az itteni világ.
Megmutattam.
Ezzel a bejegyzéssel hivatalosan befejezem ezt a blogot. Teszem ezt azért, mert úgy érzem, már nincs miről mesélnem. Megtettem, hogy havonta három bejegyzést készítettem a számodra, hogy következetesen készítettem fotókat és rövid filmeket, gondolván rá, hogy amiket én tapasztalok és látok azokat te is meg akarod tapasztalni és meg akarod tekinteni. Nem tudtam pontosan visszaadni azt, amit a saját szememmel láttam, de hidd el: igyekeztem.
Ennyire futotta.
Ha folytatnám a havi háromszori megjelenést, azt vennéd észre, hogy már nem kapsz elegendő érdekességet, nem olyan frissek, életszerűek, néha nagyon jól sikerültek, máskor egészen egy élő és lélegző, igazi világváros belsejébe maróak a fotóim, azt látnád, hogy a posztok laposodnak, már nem is Torontóról, hanem részben rólam szólnak… és én ezt nem akarom. Nem is volt soha tervbe véve. Sosem akartam és most sem akarok „énblogot” ebből az oldalból.
Érdemeim
Különleges és nagyon átgondolt oldalt terveztem és készítettem az elmúlt hónapok során. Nem csak úgy egyszerűen leültem a gépem mellé, hogy pár véletlenül kattintott fotóból és a fejemben kavargó sötétségből ide hányjak néhány keresetlen (vagy éppen poénos) bejegyzést a városról – néha olyan semmitmondó stílusban és tálalásban, mint ahogy azt teszik a városokat és/vagy országokat bemutató blogok. Nem. Ennél többet akartam, és ezért sokat gondolkoztam a külalakon, a „dramaturgián”, a rendszerezéseken, a témákon, hogy képes legyek egy olyan oldalt elhozni neked, amilyet előtte még nem láttál.
Tudom, hogy sikerült. Kaptam bőven visszajelzéseket ez ügyben. És fogadtam is a gratulációkat.
Különleges, egyedi stílusommal megteremtettem az alapot arra, hogy ha valaki a jövőben egy városról szóló blogot akar kezdeni, legyen mit „legyőznie”. Mert olvasatomban a bemutató blogok nem személyes „énblogok”, nem szólhatnak arról, merre jártam és mit csináltam – sokkal inkább egy amolyan külső szemlélő által látott, jobb szóval pártatlanul mesélő oldalak. Törekedtem rá, hogy szinte az összes bejegyzésemben érezhesd a pártatlanságomat, remélem, sikeresen vettem ezt az akadályt is!
Hiányosságaim
Persze nem lennék valódi ember, ha hiba nélkül lettem volna képes „átvészelni” ezt az elmúlt 15 hónapot. Vannak hibái a blogomnak, mint ahogy vannak hibáim saját magamnak is.
A blog legnagyobb hibájának, hiányosságának azt rótták fel, hogy túlságosan szókimondó, nem annyira mézesmázos, csak a szépet és a jót bemutató, mint ahogy az elvárható lenne egy-egy ilyen oldaltól. Könyörgöm, barátom: egy város nem csak a csillogásról, a hihetetlen gazdagságról és/vagy a boldogságról szól! Mint minden ember lakta helynek, úgy Toronto városának is bőven akad árnyoldala – és nem átallottam ezekről is írni.
Másik hiányossága a blognak, hogy nem napi szinten, nem szinte minden hétköznapi ünneppel, felvonulással, bulival, építéssel és rombolással foglalkozik, csak azokat veszi sorra, melyek egy kissé különlegesebbé, érdekesebbé tehetik Toronto városát a többi hasonló várostól.
Az is tény, hogy makacs ember lévén kötöttem magam a havi háromszori megjelenéshez, még akkor is, ha sokszor „kellett volna” egy kicsit előbb vagy később megjelentetni az aktuális posztot – minden hónap tizedik, huszadik és harmincadik napján kaphattál csak új bejegyzést.
A hibákért és hiányosságokért elnézést kellene kérnem, de nem teszem. Részei a blognak. Ettől a perctől kezdve örökre.
A jövő
Igen, úgy érzem, hogy jelenleg már mindent elmondtam erről a városról, amit el akartam neked mesélni. De nem vagyok ostoba ember: tudom, hogy vannak még felfedezetlen helyek és érdekes események, amikről mesélnem kell a jövőben. Lesznek új, talán még az eddigieknél is jobban sikerült fényképeim, hiszen továbbra is járom majd a várost – hol gyalogosan, hol kerékpárral. A jövő tehát nem egy lezárt, véglegesen üressé lett lap lesz, hanem egy jelenleg üres oldal, amelyet idővel, ha lesz miről mesélnem, ki fogok tölteni.
A rendszeresség vész egyedül oda. Megkérlek tehát, hogy ha a jövőben tudni szeretnéd, hogy a blogon megjelentek-e újabb posztok, tedd RSS-be a cuccost – vagy nézz rá időnként! Az is lehet, hogy mikor ezt a posztot olvasod, a blog már hosszú hónapok, talán évek óta bezárt és hiába keresed, nem jelentek meg újabb bejegyzések – elképzelhető.
A jövő (legfontosabban: az én jövőm) képlékeny, és ne biztos, hogy belefér a blogolás, hiába is szeretném. Más utat kerestem magamnak, más úton járok már, a gondolataim és tetteim egészen más irányba néznek. Mivel ez nem személyes bejegyzés, csak ennyit mondhatok erről.
Ennek a blognak az alapanyagait felhasználva idén (2011-ben) megírom a Torontót bemutató útikönyvemet, melynek szellemisége részben megegyező lesz a blogon olvasott posztokkal. A könyvet jövőre (2012-ben) szeretném értékesíteni a magyar könyvpiacon, hiszen vallom, hogy a Toronto városával foglalkozó beszámolók, útikönyvek, ismertetők nem olyan rosszak (sőt), de én más színt tudnék/tudok hozni ebbe a közegbe, mert más megvilágításból látom a várost.
Célom, hogy egy sokkal „barátibb”, hozzád szóló, kicsit lazán, kicsit tudálékosan, de könnyedén a várost bemutató útikönyvet szerkesszek össze, amelynek persze lesznek egyéb, itt és most nem taglalható meglepetései – erről szól a jövő!
Nem tudom, lesz-e könyvkiadó, amelyik felkarolja az útikönyvemet, de ha nem, e-könyvként mindenképpen szeretném terjeszteni. Alább idővel be fogom linkelni a könyv elérhetőségét (vagy elérhetőségeit), de egyelőre csak a tervezett, saját magam által szerkesztett, könnyű kis borítóval szolgálhatok. Nem nagy meglepetés, itt az angol és magyar (tervezett) cuccos:
Végezetül csak annyit, hogy ha Toronto városában jársz és esetleg a blog vagy a későbbi útikönyv alapján tájékozódtál, ha tetszettek a leírások, ha tudtam a segítségedre lenni, kérlek írj nekem egy rövid elektronikus levelet, hadd tudjam meg, hogy hasznos volt az elmúlt pár hónap és talán hasznos lesz a könyv is! A visszajelzéseknek sokszor nem az az üzenete, hogy magasztaljuk az írót/bloggert, hanem hogy jelezzük neki: igen, a munkádra szükség van, értelmes és érdekes, amit művelsz, csak így tovább – kellesz nekünk!
Ezt szeretném tőled kérni – ha lehet.
Bármi kérdésed lenne a jövőben Toronto városával kapcsolatban, bármiféle segítségre szorulsz, amiben én valóban a segítségedre tudok lenni itt, írj! Ha tudok, meglepően jó válaszokat fogok adni a kérdéseidre! Címem, ahol megtalálsz: agymosott@freemail.hu.
Néhány keresetlen jótanács
Ezt mindenképpen le kell írnom, mert fontosnak tartom. Pár hónapos itt tartózkodásom után már jobban tudtam egyes ostoba, a városban sok éve (vagy sok tíz éve) itt élő magyarokkal szemben, hogy mi és hol található, néhány „különleges”, érdekes (szükséges), nem hétköznapi dolgot hol lehet beszerezni, megtapogatni és megnézni. Olyan emberektől kértem véleményt és segítséget, akik persze büszkék a „kanadaiasságukra”, miközben azt sem tudják, merről fúj a hány méter ebben az országban/városban.
Sokszor érkeztek a blogra a véleményemet vagy a tényeket támadó emberek (trollok), akik persze mindent és mindig jobban tudnak. Van ez a „messziről jött ember” téma, amikor tudjuk, hogy ő mindent jobban tud és bármit mond, nem vagyunk képesek leellenőrizni (mert hogy messziről érkezett) – csak ott a bökkenő, mikor én, aki messziről idejöttem, taníthatok dolgokat ezeknek a messze élőknek, akik most már itt vannak a közelemben, ergo: nekem nem messziről jöttek…
Sajnálatos dolog ez.
A „mindent jobban tudok” téma szinte napirenden van idekinn Torontóban. Itt mindenki okos és ügyes, tehát részemről a boldog somolygás marad, meg az, hogy teszem a dolgomat. Ez az oldal egy példája annak, hogy vannak emberek, akik csak dumálni tudnak, és vannak olyanok, akik egy kicsit tesznek is érte, hogy átadják a tudásukat, élményeiket. És erre büszke vagyok, büszke is lehetek. Büszke leszek egész életemben.
Ha tehát úgy érzed, a körülötted forgó világban mindenki csak a száját tátja/tépi, hogy szinte az összes ember csak trollkodik a maga szemétdombján és senki sem tesz a jobb megértés és/vagy megismerés érdekében, ha úgy érzed, hogy blogot fogsz indítani, azért gondold át rendesen, mit akarsz teljesíteni! Szívesen olvasgatnék én is Madridról, Durbanról, Mexikóvárosról, Santiagóról, Los Angelesről vagy éppen Pekingről, Sydneyről és Moszkváról szóló blogot, ahol értesülhetek az ott élő emberek szürke hétköznapjairól, a vásárlásokról, a közlekedési lehetőségekről, izgalmas fesztiválokról és talán érdekes épületekről. Jó lenne végre azt mondani, hogy havonta párszor megkapom az aktuális „blogadagomat”, ahol képeket is nézegethetek, ahol kicsit én is ott lehetek a szerzővel.
Nincs választék.
Az igényes blogolás helyett mindössze szájtépés van, igénytelen trollkodás, véleményalkotás és persze lenézés, irigység. Azt vallom, ha kiérzed a beszélgető és/vagy levelezőpartnered szavaiból az irigységet, akkor jó úton jársz. Akkor egy olyan dolgot tettél le az asztalra, ami bántja őket. És a bántás belülről mar – kérdés mindössze: én miért nem vagyok rá képes?
Sokan nem képesek az ilyen dolgokra, mint a blogolás, de verik a mellüket, hogy bármikor meg tudnák csinálni. Szájhősök. Senkik. Még arra sem érdemesek, hogy egy mondatban megemlítsem őket.
Azt kérném tehát a „követőimtől”, azon emberektől, akik valami ok folyamán egy idegen ország idegen városában élnek, hogy „győzzék le” a blogomat, hogy készítsenek jobbat, élvezhetőbbet és elismertebbet! Mert ha ezt megteszik, akkor nekem is lesz mit olvasnom – én is boldog (és nem irigy) leszek.
Jó lenne már valami igazi blogger blogját olvasgatni…
A mai, utolsó fényképalbumot természetesen a városról szóló látképekkel zárom.
Köszönöm a 15 hónapos figyelmedet, és vigyázz magadra!
Mindig legyenek szép napjaid!
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
Nem lehet megunni. Szép. Vonzó. Tervezett.
Amikor távozol a kompkikötőből, csodálatosak az épületek.
Azt mesélik, erről a részről lehet a második legszebb panorámát készíteni…
… de ehhez néha kell a szép idő is.
Hatalmas a város így az „oldaláról nézve” is.
Az ott nem szmog, csak felhőrengeteg.
Távozva a komppal a sziget felé.
HOZZÁSZÓLÁSOK