Nem minden arany, ami…
Azt mondom, az ember mindig, minden esetben próbálja meg ott jól érezni magát, ahol éppen tartózkodik, él. Mert szükséges ez a kis plusz az életben, hogy általában ne negatívan, romboló hatásnak éljük meg, ha éppen egy kicsit lefelé csúszunk valami előre nem látható lejtőn.
Mindenkivel előfordul, hogy pár órán, napon, esetleg héten keresztül valahogy nem jön össze, az egész élete egy romokban heverő akármi – és ilyenkor mindenképpen jól jön, ha gyökeres, már-már radikális változást eszközöl, hiszen ezzel kimozdíthatja önmagát ebből a fertőből.
Lényeges, hogy igyekezz gyökeresen megváltoztatni az életedet – kerül, amibe kerül! Azonban sose feledd el, hogy nem minden arany, ami fénylik, és nem feltétlenül az a helyes irány, amit az adott pillanatban jónak látsz! Ezzel azt akarom mondani, hogy ne mássz hegyet gyakorlat nélkül, ne ülj kerékpárra, ha még csak fényképen láttál, és ne vágj bele „huszonkilométeres” túrákba, ha előtte már az is nehezedre esett, hogy legyalogolj két villamosmegállónyi hosszt a Körúton!
Az előző bejegyzésemben meséltem arról, hogy feleségemmel közel fél napot tölthettünk azon a szigetcsoporton, ami Toronto városával, kimondottan a „városmaggal” szemközt helyezkedik el. A bejegyzéshez fotókat is mellékeltem – ahogy mindig is szoktam. Viszont több száz előnyös, talán szép, ha nem is profi képet sikerült készítenem, és úgy gondoltam, ebben a mostani rövid összeállításban idedobok neked egy kicsit több fényképet, hogy ezeken keresztül egy csöppet te is ott lehessél velem a Toronto-szigeteken.
Amit még tudnod érdemes erről a július elején megesett kis túránkról, az a következő. Nem az egész területet jártuk be, csak a főbb látványosságokat tekintettük meg (bár még így is többet láttunk, mint a többi magyar emberke)(és itt most cigányoztam egyet, mert nekem lehet), mégis közel 13 kilométernyi távot tettünk meg. Mert bár a szigetek aprónak tűnnek a hatalmas, közel 6 millió lakosú várossal szemben, mégis nagy területen helyezkednek el.
Művészek és művészet
Írtam róla, hogy a szigetek egy részén magukat művészeknek tekintő, érdekes emberek laknak, akiknek házait, kertjeit ellepi a gaz, és akiknek verandáin áll a szemét (viseltes kanapé, elromlott hűtőgép, tévé, bicajok), és miközben nézegettem ezen szerencsétlenek életterét, azon járt az agyam, hogy vajon nálunk ezt, egy ilyen „művészi területet”, turistacsalogató módon kivitelezett szigetrészt miért nem tudnak csinálni – mondjuk a Népszigeten?
Aztán rájöttem a válaszra, és visszaidéztem magamban, hogy milyen volt a Népsziget akkoriban, mikor utoljára láttam, még valamikor a kilencvenes években. Eldugott kájefték, a kajakosok, akik szerették kerülni a munkát (már bocsánat)(ismertem párat), a rendetlenség, a kosz, a… a… a…
A kérdés csak az: miért nem lehet mindezt, amit én itt a szigeteken láttam Torontóval szemben, kis tervezéssel, rálátással, művészi szemmel elkészíteni Magyarországon? Mert szökőkút és szép, virágokkal teleültetett park szerencsére van a Margitszigeten is – és erre a szigetünkre legalább büszkék lehetünk. De a többi?
Van még pár hely, amit látványossággá lehetne tenni Budapesten. És a több látványosság talán az embereket is több mozgásra, odafigyelésre késztetné. Ki tudja? Ott kell jól érezned magad, ahol éppen élsz.
Nem nyavalygok tovább.
Remélem, tetszeni fognak ezek a fotóim is!
Úgy alakult, hogy a fényképalbum végén kettő „meglepetésfotót” is behelyeztem – mindkettő általam készített torontói panorámakép.
FÉNYKÉPALBUM A MAI POSZTHOZ
A város felől távolodva először meglepő, csodálatos, sosem látott élmény, ahogy a lakóházak ott állnak a vízparton. Szép kilátásuk lehet az itt élő embereknek – és az erkélyeken időnként feltűnő alakokat (ápoltsági szintjüket) látva nem is kerülhet olyan sokba a lakásbérlés.
Hihetetlenül magas ez a torony. Tény, hogy bárhol is legyél a városon belül, ha körülnézel, látni fogod – és ez megkönnyíti a tájékozódásodat. Pontosan úgy, ahogy a metrómegállókhoz épített toronyházak.
A kompok rendületlenül járják az öblöt. Három helyszínt érintenek a szigeteken, a kontinensen egy hatalmas kikötőjük van, onnan indulnak, és oda érkeznek vissza. Köbö hat kompot láttam a kikötőben és útközben – folyamatosan szolgálatban vannak.
Ilyen táblával is ritkán találkozni. Felhívás arra, hogy lépkedj a füvön. Érdekes, mert a legtöbb hasonló helyen inkább hatalmas betűkkel tiltják a fűre lépést, miközben itt szépen megkérnek a „rendetlenkedésre”.
A szigetek központi egységébe vezető legszebb híd. A híd mögött található a szökőkút, ami köbö akkora, mint a margitszigeti, és köbö ugyanannyi vizet is köp magából. (Ezt csak azért írom, mert jó tudni, hogy szökőkútban még ott vagyunk.)
A hullámtörő kövek a strand előtt. A háttérben lévő hajó valamiféle kotróhajónak tűnt, amelyik folyamatosan követett bennünket (láthatod majd másik fényképen is), és bejárta a sziget tó felöli oldalát.
Az Ontario-tóba benyúló móló, amin pár fizetős, de elrontott távcső/messzelátó és rengeteg érdekes graffiti, fakorlátba bevésés árulkodik arról, hogy azért járnak ide rettentően iskolázott egyének is (volt módunkban nekünk is látni és hallani őket)(borsodiak lehettek).
Ebben a szép időben, ha jól fordult az ember, egyszerre fotózhatta a rettentően szép kék tavat, a felhőket, és a háttérben a madarakat. Arra egyenesen New York állam helyezkedik el.
A vízimentős srácok kilátója. Alulra, az árnyékba dobják a hűtőládájukat, felülre kötnek egy jó vastag pokrócot, hogy ne érje őket a nap, és egy szétnyitható széken ücsörögnek. Nekem úgy tűnt, ez nem valami főállás, hanem iskola mellett végezhető mellékes.
Ide tartozik még, hogy azért a homokos „tengerpartot” ne feltétlenül homokosnak képzeljük el, mert bár terítettek le elég sok köbméter homokot, azért a víz, az apály-dagály rendesen elmossa ezt, és sokszor azért több a kavics, mint a puha homok. Bár az is tény, hogy ahol homok van, ott az istenért sem haladsz cipőben, úgy besüppedsz…
Érdekesnek látszott, ahogy a víz nem merőlegesen csapódik a partnak. A magyarázatát én nem tudom (ha tudja valaki, írja meg kommentben).
Lost. (Azért bizony vannak szép, nagy hullámok, holott ez csak egy kicsinyke tó!)
Rengeteg szikla, a sziklák előtt pedig mesterséges, betonból épített móló van a sziget egy olyan részén, amit már kevésbé látogatnak. Olyan, mintha valami ókori kikötő maradványai lennének – még vicceltem is vele, hogy ez a látvány akár a Földközi-tengeren, valahol az olasz tengerparton is fogadhatott volna.
A fából készült, rettentően hosszú és nagyon profin karbantartott gyalogjárda, ahonnan remek kilátás nyílik a tóra, miközben a másik oldaladon ott vannak a fák, a bokrok, a természet. Kicsit a pesti rakpart déli részére hasonlít, a Nemzeti környékére, azzal a különbséggel, hogy itt nem fog elzakatolni melletted a HÉV. Csönd van, mérhetetlenül nyugodt. Csak azt hallod, ahogy a víz jön, és jön, csobban és jön, folyamatosan ostromolja a partot.
Centerville a neve a szigetek vidámparkjának. Ez itt a bejáratnál elhelyezett tábla. A dolgot ne úgy képzeld el, hogy kapu van és biztonsági őrök, meg jegyszedő néni! Nem. Egyszerűen fogod, és besétálsz a parkba, ami már maga a vidámpark, és ha fel akarsz ülni valamelyik eszközre, csak akkor kell jegyet váltanod! Egyébként szabadon sétálhatsz, és nézelődhetsz.
Kicsit feszültségmentesebb érzés (tudom, mit beszélek, jártam a Vidámparkban, és hagytam ott pénzt a felújításokra, fejlesztésekre – nem is keveset).
Az útjelző „bábeltáblák”. Nem igazodsz ki rajtuk.
Csendélet, valahol a szigetek belsejében, ahol már csak a merészebb kínaiakat láthatod, hiszen erre érdeklődő, boldog, a természetet kedvelő fehér (magyar) ember nem jár.
Az előző posztban említett tűzoltóság és mentőállomás mellett templom is van a szigeteken, ráadásul nagyon kellemes látványt nyújt a fák között.
A befelé és a kifelé vezető út, távolban a várossal.
Miközben fotóztam a panorámát, ez a kacsa addig kepesztett, míg sikerült kivergődnie a vízből, és a lábamtól pár centire megrázta a seggét, sóhajtott egyet, majd visszaereszkedett a tóba, és elegánsan távozott. Szép, színes állat volt. Ennivaló.
A szigeti tűzoltóság órája stílusos. Nem is várhatunk mást.
Megpróbálkoztam a panorámaképpel is, és a végeredményt egy kattintással láthatod.
Második panorámaképem a sziget egyik vízbe nyúló kis szirtjén állva készült.
HOZZÁSZÓLÁSOK